A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez lovaknak másfél kh zabot is. A „tengeri" mellett ez szolgált még abraknak. Amikor csikót nevelt, akkor a zabot megtartotta a csikóknak. „Tengerit" 8-10 kh-at vetett, de ennek termését a lovakon kívül felette a sertés a „marhaféle" s „aprójószág". A „tengeri közt megtermett még négy-öt deszkás kocsi disznótök". A tél beálltáig e takarmány töktermésből pelyvával keverve - a tököt szeletelve - sokat elfogyasztottak a lovak. Kiegészült még a lovak takarmánya leveles csutkaszárral és gyepszénával. A lovakat hathetenként „vasaltatni" kellett. A kovács évszaknak megfelelően nyári vagy téli patkót rakott rá. A téli vasra „éles sarok is kellett". Különösen megnövekedett a vasalás jelentősége a makadámutak-műutak terjedésével. Öreg gazdák úgy mondták: „A lovat azzal az abrakkal puculd amit a jászlában meghagy." Ti. ha annyi abrakot kap a ló, hogy még marad is a jászol alján „akkor fínyes lesz a szőre".

79 A gyomai polgári peres iratokból néhány adatunk van arra, hogy a 18. század utolsó harmadában milyen terményekkel történt a lovak takarmányozása. Fenyvesi István gyomai telkes gazdát 1785. március 30-án azzal vádolták, hogy árpatermését „kisebbítette". Ő maga úgy vallott, hogy: „...mert én tsak 5-ik naptól fogva adok Lovaimnak egy kis árpát, mióta a'szénám el fogyott s buzaszalmával kéntelenittettvénn etetni Lovaimat". A „Lovait gyakran abrakollya, mind Sertésseit, Tyúkjait bőven tartya árpával?" kérdésre Gecsei István szomszédja így válaszolt: „Hogy Lovait abrakolná és miólta nem tudom, de mivel a Szénája régen el Fogyott még is a'Lovai jó Húsba vágynak, ki lehet hozni, hogy abrakollya. Mennyi Árpája termett nem tudom, de hogy legfellyebb 8 vagy 9 vontató árpájánál több nem volt bizonyossan tudom, azt hogy Fenyvesi véllem Árpát, sőt egyebet is a'mult Nyáronn szekerére rakott volna, - a'mint hogy Fenyvesi mongya egyálytallyába tagadom". Arany István tanú a csapszékben hallotta Fenyvesitől, hogy: „Szénája régen el fogyott és Lovait Szalmával kéntelenittettvénn tartani, arra való nézve, már vetni való Árpáját kelletett a'Lovainak adni, 8 vontató Árpája volt."

80 A következőkben egy kisbirtokos gyomai gazdaember emlékeit soroljuk fel, aki 1945 előtt „elébb cselédember, majd feles bérlő" volt. Minden gazdának munkából jövet első dolga volt a lovak itatása-etetése. Ha leizzadt a ló, nagyon kellett vigyázni vele. Le kellett csutakolni. Addig nem ment be a gazda az istállóból, míg a lovakat el nem látta. Télen, sok helyen behordták a vizet a konyhába, hogy „ne legyík hideg a lúnak". Nyáron a kút melletti vályúból itattak. „Hanyag helyen a tyúk belement a színába tojni, toll került a színába ettűl a lú beteg lett, hasa fájt, kólikás lett". A ló ápolása hajnal háromtól, este kilencig tartott. „Igen szigorú volt a cselédkönyv is ezen tekintetben." „Elsőbb hajnal háromkor odaadtam az abrakot, amíg azt ette a lú, addig kiajjaztam." Ennek előtte megtörtént a csutakolás, kefélés, vakarával „sorport ki kellett verni". Gyomai adatok szerint a „lóápolás" folyamata szinte ugyanaz, mint más községekben. „Lefekvés előtt a gazda mindig kiment a lovakhoz megnézni, hogy „evett-i, ivott-i a lú, nincs-e valami hiba körülöttük. A lú evett íjjel-nappal". Amikor a lovak közé ment valaki, előbb a nevén szólította: „farta Kesely, farta Villám, vagy farta Szellő, farta te!". Csak megszólítás után lehetett közéjük menni a lovaknak ez szigorú Kertész G. közlése. BML Gyula, Gyoma Nagyk. ir. V 317. A. f. 1. fol. 40. 435