A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Cs. Szabó István Orosházán is a tanya körül hagytak 2-4 kh „ősgyöpöt". A lovakat aztán kikicsapták csak úgy szabadon erre a „gyöpre". Régebben nyomtatás után meg a tarlóra, „ott íccakáztak nyűgbe". Ez a nyűg lehetett „kötél vagy vasnyűg". A csikó nem hagyta el az „öreglovat", ezért aztán nyűgöt csak az öregló kapott. Nem nagyon szerették a nyűgöt feltenni lovakra, mert a „vas kiverte, a kötél meg kidörzsölte a ló lábát meg a csügyit." Legeltettek a tanya körül két lovat is egy nyűgbe.

78 A lovak ápolása, takarmányozása (1880-1960) A békési lovasgazdának, „lovas embernek" hajnali háromkor kellett kelni a lovához. Először abrakolt tengerit, vagy zabot adott neki. „Nagy dologidőben" egy ló egy liter abrakot kapott, pihenőben, télen fél litert. Mire a lovak megették az abrakot, addigra a gazda „kiganézott", majd szénát vagy árpaszalmát tett a jászolba. Télen „reszelt burgondi répát törekkel keverve." Amíg a lovak szénáztak addig a gazda „megpuculta, megcsutakolta a lovakat." Az volt a jó „csutak", melyet már előtte való napon elkészítettek s ledobták a ló farához, hogy „lehugyozza", mert a nedves csutak jobban szedte a port magába. A csutakolás után kefélés következett. A keféről a port belehúzták a vakaróba s onnan „kiverték a placcra sorba". Ez volt a „sorpor". A huszároknál ennek a műveletnek igen szigorú előírása volt, pl. milyen hosszú sorport kellett kiverni a huszárnak ahhoz, hogy a káplár, illetve őrmester meg legyen elégedve a ló tisztaságával. A „jó gazda, a gazda legényfia, vagy a béres sorporból kiverte a nevét a placcra". Végül egy „avas szűrposztó darabbal, vagy petrós ronggyal" áttörölték a ló szőrét, hogy „fínyesen ragyogjík". Két óra hossza kellett ahhoz, hogy a lovak jól lakjanak. Ez idő alatt a gazda is „megfrüstökölt", majd befogás előtt megitatta a lovakat. Délben kifogás után előbb a lovakról gondoskodott. Megitatta a lovakat s a jászolba (vagy kint a mezőn munkaközben a saroglyába) „lökött elébük egy jó villa szénát". Befogás előtt megint itatott. Naplementkor hazamenet, otthon kifogott s kis idő múlva itatott. Ha sáros lett a ló lába, megmosta a „csügit", nehogy rá száradjon a sár, mert ez esetben „csügsömört" kaphatott. „Burgondi répát, szénát adott elébük és beajjazott alájuk". A gazda lefekvés előtt még „ránézett a lovakra s elibük tett egy kíve tengerikórót a rácsba, hogy legyen mit zörgetniök egísz íccaka". A ló nagyon keveset alszik, inkább képes egész éjjel enni. Ha jól lakott, akkor egy kicsit lefekszik, de csak a fiatalabbja. Az „öreg lú állva alszik, mert nehezen bír felkelni". Télen általában csak kétszer etették a lovat. Reggel abrakot kapott, utána burgondi répát „pévával" (törekkel). Egy etetésre egy pár ló egy „tótkas" szénát kapott mindehhez. Egy pár ló takarmányának biztosítására a 10-15 kh-on gazdálkodó gazda bevetett két kishold herét-lucernát, erről háromszor-négyszer kaszált, s a szénát az udvaron kazalba rakta. A szénát télen szálasán vagy szecskázva adta árpaszalmával együtt a lovak elé. Vetett négy-öt „kadrát" (400-500 négyszögöl) burgondi répát is. Ezt télen összevágva vagy reszelve, búzapelyvával összekeverve adta a lovaknak. A takarmányrépa nedvességétől a pelyva megpuhult és nem kezdte ki a lovak ínyét. Vetett még a Pataki S. közlése. 434