A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez A lovak „éjszakai" legeltetése A munkában tartott „hámos lovak" úgynevezett „éjszakai legeltetése" levéltári, szakirodalmi adatok szerint szokásban volt a Kárpát-medence több pontján, néhány helyen még a 19-20. század fordulóján is. Legtöbb helyen a szántóföldek „tagosításával" (ami nem egyenlő az 1950-1970 között lezajlott tagosítással), a tanyásodással megszűnt ez a legeltetési mód. A Körös-vidéki adatok ismertetése előtt a tájegységünkön kívül eső földrajzi pontokon előforduló eseteket adjuk közre a teljesség igénye nélkül. 1785-ben a Nógrád megyei Endrefalván „soros őrzéssel" minden éjszaka másmás gazda volt kirendelve a helység hámos lovainak őrzésére. Küldhettek maguk helyett családtagot vagy „szolgát" is. Ez a legeltetési mód nyári munkaidőben néhány hónapon keresztül volt szokásban. Pásztort sehol sem fogadtak, legtöbb helyen „suhancfiúk" és idős férfiak bevonásával, családi alapon oldották meg.

48 Hajdúböszörményben „A gazdák lovászaikkal szabadon pásztoroltatták, hevertették a hámos lovukat, nem vitték ménesbe (1799 évi adat). Egy gyakorlat folytán 1842-ben, a magisztrátusban javasolták, hogy „szükség volna egy bizonyos legelő helyet szakasztani, hol más jószágok nem, a hámos lovaknak is csak éjjel lenne szabad legelniük." A lovakat „heverni az erdőre is kivitték; különösen szántás után jártak az erdőre legeltetni. A magisztrátus kemény tilalma ellenére is. A lovászok az erdőt potsékolták. Hogy ezt megakadályozzák, a gazdát hat rénes forinttal, a szolgalegényt 25 pálcaütéssel büntették. Az erdőn való legeltetést az őrös ménes megszűntével végül is megengedték. Ekkortól évről évre más helyen jelöltek ki egy-egy nyomást a lovak számára. Ettől kezdve nemcsak lóháton, hanem lóval-szekérrel is mentek az erdőre heverni." (1794, 1830, 1833 évi adat.) A városból is kijártak a lovak éjszakára legelni: „Szilre kötöttik a lovat (egymás mellé hármat-négyet) és a kocsis kihajtotta a közeli legelőre. Ha a napfeljötte a városból kint érte a kocsist, akkor a gazda lámpást akasztott a kapufélre, s ezzel jelezte, hogy elkisett. Tavasztól, őszig az éjszakákat legeltetve töltötték el az igás lovak. Egy-egy legény vagy szóga ráült a lovakra, s hajtotta a tallóra, legelőre, ahol aztán megfelelő felvigyázás mellett egész éjjel legeltek. Befogásra hajtották haza őket a városra vagy a tanyára."

49 „A bukovinai Istensegíts faluban a Csonka templom nevű határrészen, Nyisztor János (1850-1921) legén'korába több czimborájával ősszel elmentek a csonka templomhoz éjjel lóhálni. Éjjel a sarjukban lovat legeltetni. A lovakat el csapták s ők lehevertek s ott szundikáltak. Nyisztor János felébred egy üdő múlva, keresi a lovakat egyet megkap, felül a hátára, s keresi a többit, nem kapja. Gondolja magába, hogy bizonyosan által mentek a Szucsáván a füzesbe. Átal megyén a vizén vigyázkodik..."

50 A Székelységben a 18. században és a 19. század első harmadában a falutörvényekben szabályozták a legeltetés rendjét is. A részletes szabályozásban a székelységnél elterjedt „éjszakai legeltetés ősidőktől való szokását a károkozások miatt később 48 PALÁDI-KOVÁCS 1993. 302. 4

" BENCSIK 1971. 40, 45-46, 92, 94. 50 GÁSPÁR 1986. 9. 427