A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Cs. Szabó István Ezt a várható igényt előre látva d'Orsay Olivér gróf mezőhegyesi ménesparancsnok már 1892-ben a környékbeli kisgazdák bevonásával megalapította a „Mezőhegyes vidéki Nonius tájfajta lótenyésztést" azzal a céllal, hogy azon vidék kisgazdáinak lóállományát fajta átalakító keresztezéssel fokozatosan Nonius jellegűvé alakítsa át. A Noniusnak jó ügető mozgása van. Aránylag nehéz termetéhez képest eléggé mozgékony. A mezőhegyesi fiatal Nonius kancák „legnehezebbjének" is egy órán belül kettes fogatban, közönséges kocsiba fogva, mezei úton a 20 km-es távolságot meg kellett tenni ahhoz, hogy (törzs)anyakanca lehessen. A szalagmérték szerint marmagassága 168 cm, ennél magasabb példányokat a „nagy Nonius", az ennél kisebbeket a „kis Nonius" jelleghez számítják. „Az erős gazdasági igáslónak méltó képviselője." Testalkata: durva, „nehéz, gyakran félkosfej, magasan illesztett kissé vaskos, de elég hosszú ívelt nyak, jól fejlett mar, jó felsővonal, enyhén lejtős far, elég mély s dongás mellkas, jó lapocka, izmos és hosszú alkarok, combok, erős térdek, csánkok, rövid, erős, eléggé szárazan inalt lábszárak, száraz bokák, rövid, erős csüdök, egészségesen fejlett, elég nagy paták. Szépséghiba: gyakori kardláb. Marmagasság: 170 cm, övméret: 190 cm, szárkörméret: 22 cm." A cseppvérkeresztezés miatt illetve a gazdák egyéni ízlése folytán meg kell említeni az arab telivér, arab félvér, lipicai fajtát is - részletes ismertetés nélkül. A könnyebb típusú lovak között szép számmal akadnak „angol-arab félvérűek" is, ilyenek az „angol-arabnak tekintett mezőhegyesi Gidrán mének."

40 A fentiek előre bocsátásával könnyebben érthetők a parasztgazda adatközlők által előadott „ideális lókép" ismérvei. Dévaványán valamennyi önálló parasztgazdaságban volt ló. Szántásra, vetésre, kocsiba fogva, szállításra használták a lovat, de a ló adta a „parádés fogatot" is. Lovaglásra is elég széles körben használták. Ez utóbbit a nagy tanyavilág, rossz útviszonyok indokolták. A ló birtokosának értékmérője is volt, mert amelyik gazdának „jóvérű", szép lova volt s ahhoz való jó és szép szerszáma, felszerelése, az a gazda a maga kategóriájában kiemelkedő gazdának számított.

41 Gyomán „nagyra tartották akinek szíp lova vót. Még temetískor a halottaskocsiba befogni is kócsönkírtík attúl a gazdátúl, osztán annak a gazdának ez megtiszteltetísnek számított. Vót sok ember a gazdák közt ki jobban szerette a lovát mint az asszonyt. Csak a lovárúl beszílt egy este háromnígy órahosszat. Ilyen nagy lóbolond vót Hajós Kovács Elek, Kölcsey Mihály, Weigert Gyurka, Marjai Lacka, Krucsó László, Marjai Sándor, Kádár Elek, Bodor Kovács Gábor. A nagygazdák közt kevés vót aki jó lútartó vót. Ezek inkább sertést, marhát hizlaltak. Ha vót abrak bűvön. Abba vót a píz, a lútúl sajnálták az abrakot."

42 A mezőberényi parasztgazdaságok kulcsfontosságú háziállata volt a ló. A nagykiterjedésű határban tanyásgazdálkodás folyt s a kialakult szántóföldi gazdálkodásban a földmunkákon kívül a szállításban, közlekedésben nagy szerepe volt a lónak. A ló érzelmileg is kötődött az emberekhez. A szép ló büszkesége a gazdának, a hibás, gondozatlan, rosszbőrben lévő ló meg szégyene. „Általában véve Berínybe a berínyi felfogás szerint 40 DÖHRMANN 1926. 24-28. 41 Udvari A. közlése. 42 Nagy A. közlése. 422