A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Cs. Szabó István 2-3 db-ot. A levágott lovakat 20000 db naposcsibével etetné fel. Indoklásul „felhozza": „...tavasz óta a lovak egy kis darab legelőn vannak, egy kis karámban, ott búzaszalmán vagyunk kénytelenek tengetni őket s így naponta 2-3 darabot kell kényszervágni, olyan gyengék.".

33 1960. november 18-án a kunágotai Petőfi mgtsz jelenti, hogy; „.. .az el nem szállított 70 db selejtlova közül már 16 db ló éhenpusztult."

34 Sokat lehetne írni lószeretettel kapcsolatos ekkortájt bekövetkezett sok-sok emberi tragédiáról. Lovaikat a tsz-be zokogva bevezető parasztgazdákról. Olyanokról, kik lefizették a tsz éjjeliőrét egy-két liter „pájinkával", csakhogy belopakodhassanak lovaikat megetetni, megtakarítani, megsimogatni. Az elhangzott sűrű és iszonyú átkozódásokról. S azokról, akik ebbe beleőrültek, vagy felkötötték magukat nagy lelki kínjukban, így fejezve ki mélységes utálatukat azon keserves világ ellenében. „Cigányok, nemzetiségi parasztgazdák jobban ragaszkodtak a lóhoz...," olvasom egy visszaemlékezésben, „...de nem is lovasemberek vezették ezeket a kolhozokat". Akkoriban hallottam Karcagon azt az ősi ízű minősítést, hogy „gyalogníp". Az idős gazda arcjátékára, fej- és kézmozdulatára most is emlékszem.

35 Az önkényuralom 1958-1962 között kegyetlenül leszámolt a lóval mint az általa politikai céllal felszámolandó parasztság lélektani kötődésével, múlthoz való kapcsolatával. Milyen lehet a parasztember lova az évszázadok során kialakult értékrend alapján, külső (fenotypus) megjelenésében és belső (genotypus) tulajdonságaiban? Általában ismeretes, hogy a magyar ló kiváló hírnevét - eltekintve származásától, melynél fogva nagymennyiségű nemes keleti és angol vér folyik ereiben - igen nagy részben a fölnevelése folyamán szerzett szívósságának, edzettségének és elismert teljesítőképességének is köszönheti. „A magyar lótenyésztő, legyen az nagy úr vagy szegény ember, nem kíméli lovát a teljesítőképesség méltányos határain belül; sem az egyik, sem a másik nem szeret lassan hajtani."

36 Szükséges megjegyezni - az egyes településeken parasztgazdáktól gyűjtött adatok ismertetése előtt -, hogy a lovak külső- és belső tulajdonságaira vonatkozó közlések az elérhető visszaemlékezéseket is beszámítva, az 1890-1960 közötti időszakra vonatkoznak. Fontos néhány mondatban ismertetni a fenti időszakban vidékünkön tenyésztett lófajták jellemző tulajdonságait, eredetük főbb állomásait is. Az I. világháború, a forradalom és az ellenséges román megszállás „a népies lóanyag" legjavát elpusztította. Ami maradt belőle „az bábeli zűrzavarban össze-vissza van hányva". Meg kell azonban emlékeznünk az ország azon vidékeiről, ahol a népies tenyésztés az átlagos színvonalon jóval felül emelkedett. Kétségtelenül első helyen áll Hódmezővásárhely, Orosháza, Békés és Csanád megye számos községe, Mezőhegyes közelebbi és távolabbi vidékének „Nonius tájfajta" tenyésztése, Makóval a középpontban.

37 Békés megye 1921 óta kimondottan Nonius tenyészkerület. Főbb tenyésztési gócpontjai: Orosháza és Szarvas, egyenként 1500 kancával; Békés és Békéscsaba, egyen33 GMA 44.85.1-108. fol. 41. 34 GMA 44.85.1-108. fol. 64. 35 SZABÓ 1993. 9-12. 36 DÖHRMANN 1926. 32. 37 DÖHRMANN 1922. 234. 420