A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez önkéntességi alapon szervezett szövetkezetesítés folyamán emberi módon is lehetett volna a lóállomány létszámát szabályozni. Ez a módszer viszont újabb gerinctörő politikai akció volt a parasztember ellen. A lótenyésztésben dolgozó apparátus tagjait egzisztenciálisan is támadták. A lótenyésztés, a lószeretet, a lovassági szemlélet afféle reakciós, arisztokrata „allűrnek" számított. Az országban járva mindenfelé, teherautókon a vágóhidak felé szállított lovakat lehetett látni. Hol volt már az idő, mikor a gazdák becsületes munkában kiöregedett lovukat nem vitték a vágóhídra, hanem természetes kimúlásig „kegyelemkenyéren" is megtartották. Kicsapták a ménesbe, a tanyaudvarra, vagy el volt az ólban, „szélre kötve". Legjobb lovas szakembereinket elüldözték az országból, akik aztán külföldön több más országban lendítették fel a lótenyésztést s a lósportot. Valósággal ráhangolták az embereket a lógyűlöletre. A következőkben erről (is) szólnak a „hivatalos" adatok. Polgár nagyközség állatorvosi jelentése 1958-ból: „Állandó meggyőző munkám eredményeként most már kezd megszűnni az itt annyira divatos lókultusz és belátják a szarvasmarhatenyésztés jövedelmezőbb voltát."

28 1960. február 3-án a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Mezőgazdasági Osztálya megyei főállattenyésztője a Békés megyei Allatforgalmi Vállalat vezetőjétől kéri 3000 db „kiselejtezett, felesleges ló kivágását". A vállalat vezetője válaszában az egyébként „protekciós alapon" régi barátságra hivatkozott kérelmet elutasítja, ti. „agyon vagyunk terhelve".

29 1960. február 25-i levelében a gyomai Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kéri 50 db „vágóló" elszállítását (25 db kanca, 20 db herélt, 5 db csikó). Indoklás: „... a felfejlődés folyamán területünk 800 kh-ról, 3000 kh-ra növekedett és az új tagok nagymennyiségű állatot is behoztak, amelyek takarmányozását, férőhelyét nagy nehézségek árán tudjuk megoldani. A behozott lovakat használni nem tudjuk, öregségüknél, alkalmatlanságuknál fogva".

30 Az eleki Lenin mgtsz jelenti, 1960. április 12-én, hogy a tagokkal együtt „behozott (bekényszerített, lovakat szalmán, csutkaszáron teleltetik". Kérelmezik, hogy még most ősszel szállítsák el tőlük a lovakat vágóba, mert ha tavaszig várnak vele, a lovak úgy leromlanak, hogy az állatforgalmi csak vágás után állati fehérje feldolgozó árba hajlandó fizetni értük. „Nagyobb mennyiségű lovat így sem tudunk elhelyezni s így kénytelenek voltunk a lótulajdonos tagoknál azokat kint hagyni" A tagok viszont a „lógondozásra" hivatkozva nem jönnek be a „közösbe" dolgozni, s otthon „tutujgatják" lovaikat, a lóigát nem „szocialista jellegű munkában" alkalmazzák.

31 A dobozi Petőfi mgtsz 1961. június 13-án a vágólovak sürgős elszállítására a következő indoklást hozta fel: „.. .ha az elvtársak nem intézkednek a 200 db ló mielőbbi elszállításáról, vissza kell adnunk a lovakat volt tulajdonosaiknak tartásra, ami politikailag, de gazdaságilag is még kedvezőtlenebb helyzetet teremtene."

32 A kardoskúti Kossuth mgtsz kérelme talán a legmegrázóbb. A tsz vezetősége kérelmezi 1960. szeptember 16-án 50 db „selejt lovának" helyben levágását, naponta 28 CSŐSZ SZABÓ 1987. 122-123. 29 GMA 44.85.1-132. fol. 22 30 GMA 44.85.1-132. fol. 41. 31 GMA 44.85.1-132. fol. 91. 32 GMA 44.85.1-132. fol. 118. 419