A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez A Huszár Mátyás által vizsgált vidék Bihar, Békés, Arad és kis részben Csongrád megye területére esett, ahol a megáradt folyók - más-más mértékben ugyan, de már mindenütt károkat okoztak. Eltekintve az erdőborításoktól, Arad megyében a Fehér-Körös mellett elsősorban a földmüvelés volt jelentős, míg Biharban a Berettyó, Sebes-Körös és FeketeKörös mellékén a legeltető állattartás is szerepet kapott. Fontos volt az állattenyésztés Békésben is, ahol a mezőgazdasági területek több mint felét rétek és legelők foglalták el. Békés és Arad megyében 1 km

2 területre 9 db ló jutott. „Biharban már csak 4 db." Forrásunk ez utóbbit úgy ítéli meg, hogy: „Az állattartásban egyre inkább háttérbe szorult a lótenyésztés." Amennyiben az értékelő a korabeli Bihar vármegyét járásonként vizsgálta volna, minden bizonnyal másképpen alakult az 1 km

2-re jutó lólétszám, ti. a sík vidéken biztosan magasabb létszám jött volna elő, mint Bihar megye hegyes vidékein. Az istállózó szarvasmarha-tenyésztés főként Arad megyében volt jelentős, ahol 1 km

2 területen átlagosan 18 marhát tartottak, Biharban hasonló nagyságú területre 15 szarvasmarha, Békésben - legeltető állattartás mellett - csak 8 db jutott. A juhok száma ugyanakkor Békés megye széles legelőin volt a legnagyobb, ahol km

2-ként 37 db-ot tartottak, míg Aradban ekkora területen 25, Biharban 17 db juh volt. A „Nagy-Körös" Békésben elsősorban a legelőket borította el, a Berettyó Biharban azonban a szántókat is fenyegette. A Sebes-Körös és a Fekete-Körös itt a rétekben okozott kárt, míg a Fehér-Körös Arad megyében főként az erdőkben öntött ki. A folyók mentén élő községek gazdálkodását a népesség növekvő száma, a határ nagysága, a nagybirtok terjedelme, a talaj minősége és az árvizek gyakorisága egyaránt meghatározta. A Nagy-Körös partjára települt Békés megyei falvak gazdálkodására a 18. század végén, a 19. század elején az állattartás voltjellemző.

6 Igen érzékletesen adja elő vidékünkön történő gazdálkodás, ezen belül az állattartás lehetőségeit néhai nagytiszteletű K. Nagy Lajos volt zsadányi református lelkipásztor, a kéziratban maradt gyűjtésében. Munkájának java részét az 1930-as, 1940-es években nagy időt megért helybéli gazdáktól, pásztoroktól gyűjtötte, akik szüleiktől, nagyszüleiktől is őriztek meg adatokat. Adatközlőinek emlékeiből az 1800-as évek első harmadában történt gazdálkodásról, az állattartás módjáról kaphatunk minden bizonnyal megbízható adatokat. Zsadányban az állattenyésztés régtől fogva „országos hírű" volt. Erről „történelmi hagyományok, kéziratos feljegyzések, öregek elbeszélései, élő hagyományok" tanúskodnak. Zsadány határa olyan fekvésű volt, hogy itt minden megtermett, ami az állattenyésztéshez szükséges. Észak felől a Holt-Körös folyó (a régiek „Dög-Kerezsnek" nevezték) halad, amely a falutól három km-re fekszik, dél felől, közvetlenül a falu alatt a Korhány (régebbi nevén Inánd patak vagy Toprongyos) húzódik, amely közvetlenül a falu alatt kanyarodva folyik Bölcsinéi (Zsadánytól négy km-re) a Holt-Körözsbe. Ezeknek árterületei és „kicsapásai nagyon sok jót hoztak a rétnek." A régi nádas terület maradványai; kotuk, „irványos", aljas helyek mind alkalmasak arra, hogy itt jó takarmányféle teremjen. Ahogyan az öreg Németh Ferenc (1936ban) 86 esztendős zsadányi lakos mondotta: „A mi határunkban minden fajta fődet meg lehetett tanálni. Homokéren, Kerezs ódaion, Gőzháton, Bölcsiben, Tőgyfás alatt, 6 HUSZÁR 1985. 14-15. 409