A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Л Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23 (2002) 407-458. ADATOK A KÖRÖS-VIDÉK LÓTENYÉSZTÉSÉNEK TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI ISMERETÉHEZ - Cs. Szabó István Dolgozatomban arra szeretnék kísérletet tenni, hogy levéltári források, néprajzos és történész nemzedékek munkássága, saját gyűjtésem tapasztalatai alapján adatokat ismertessek a lóról, az ember egyik - harcban és munkában egyaránt - legrégibb segítőtársáról. Terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé az élőhelyi környezet változásainak részletes ismertetését, így csupán érzékeltetni lehet a táj környezeti jellemzőit arról, hogy milyen tartási, takarmányozási lehetőségeket kínált az adott élőhely - a többi állatfajjal együtt - a lónak.

1 A Körösök a szabályozás előtt bizonyos értelemben változatlan formában maradtak fenn az idők folyamán. A folyók ugyanis a síkságra érve mindenütt azonos módon viselkedtek: folyásuk lelassult, lerakott hordalékukból szigeteket építettek, melyeket kerülgetve hatalmas területeket nedvesítettek el. Természetföldrajzi tájnak is lassú, kanyargós vízfolyások járta, nagy kiterjedésű mocsaras területekkel tarkított vidék volt nemcsak a középkorban, hanem a korábbi évezredekben is. Ugyanakkor a mikrokörnyezetet állandó változásban tartotta a folyóvizek lassú, de folyamatos romboló-építő munkája, továbbá az árvizek évenként többször újuló ritmusa. Ennek megfelelően a folyók medre állandóan változott, a mederágak egyre szaporodtak és nőttek, lefűződtek, majd a víz új utat vágott magának. A régi mederben pangó víz elmocsarasodott és csak az árvíz idején kapott utánpótlást. A szigeteket időnként elöntötte a víz, a lerakott iszapréteg a szárazabb években termékeny talajt biztosított a földművelőknek. Az alacsonyabban fekvő szigeteken bőséges legelők és mocsári erdők adtak bő táplálékot az itt lakóknak s állataiknak. Természetes hát, hogy az újkőkortól lakott terület volt a Körös-vidék. Az ember környezetalakító tevékenysége azonban csak az elmúlt ötszáz évben kezdte éreztetni hatását (mások szerint már korábban is). Kezdetben csak éltek a vizek nyújtotta javakból, később aztán különböző beavatkozásokkal növelték a hozamot. Nagyjából a török hódoltság végére érkezett el az a stádium, amikor a haszon tovább már nem növekedett (nem növekedhetett), a kár viszont egyre nagyobb lett. Az önkényesen mindenféle vármegyei közigazgatási irányítás nélkül - épített vízimalmok, ezek vízduzzasztó gátjai, lassították az amúgy is alsószakaszra jellemző áramlást és soha nem látott méretű mocsarakat hoztak létre. Eliszapolódtak a vízelvezető kettőshasznosítá1 Munkámat hálás szeretettel és tisztelettel ajánlom Herencsényi Béla tanár úr, Prof. Dr. Szabadfalvi József egyetemi tanár úr és Erdei István néhai karpaszományos hadapród, huszárőrmester, méneskari lótenyésztési felügyelő úr emlékének. Herencsényi Béla tanár úr a váci Mezőgazdasági Technikumban, Szabadfalvi József professzor úr a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszékén adott életre szóló indíttatást, egyrészt az állattenyésztés - ezen belül a lótenyésztés, a ló -, másrészt az anyagi kultúra - ezen belül az állattartás kutatásának szeretetéhez. Erdei Istvántól - mint kedves jó barátomtól, munkatársamtól is mindezeken felül alapos lóismeretet, a tenyésztés művészetének tudományát, a ló tiszteletét s mint a lovassági hadi tudományok kiváló művelőjétől ebbéli alapismereteket kaptam. Ezt hálásan köszönöm. 407