A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

Egy sarkadi mesemondó - Hozzatok enni-inni neki! Hát a fiú, ahogy kiment a kertbe, leült, felnézett a felső emeletre, hát gyémántfoggal, gyémánthajjal nevetett egy királyi szípsíg lefele, ragyogott, mint a napsugár! - Ó, kedves, felséges királyatyám, ne haragudjon meg! Nem vagyok kíváncsi természetű, nem is vagyok elbízva se, csak emberi jogomon ílek, ki az a szíp királylány? Aszongya: -Az én lányom, de beküldőm hozzád! Hogy hínak téged? - Engem Kúdus Károlynak. - Ja, mintha hallottam vóna talán, hogy egy gazdag embernél te tüzet csináltál! - Nem csináltam - aszongya -felséges királyatyám, csak rám fogták, meg akartak ölni! - No, jól van - aszongya -felfogadlak - aszongya - itt leszel a kertíszem helyett! (A kellett, oda tette, ahun a vasszobor van!) Lejött a királykisasszony is. Ha elébe nem kapja a két kezét a szeme elé, kifolyik, akkora ragyogása vót! Mert őneki is Nap vót a mellén, Hold a homlokán, kétes Hajnalcsillag repkedett ki minden hajnalban a hóna alól, aranykereszt vót a köldökin, ahogy nevetett, rózsa hullt a száján, ha sírt, gyöngy hullt a szemiből! - Na, - aszongya - olyan boldog vagyok, te ifjú! Aszongya: - Nekem nincs koronám, nincs lovam, nincs kardom! - О - aszongya -, az Isten az embert embernek teremtette, nem mindjárt rangba, hanem embernek! Gyere - aszongya -, mutatok neked valamit! Vitte, hát hová vitte? Egyenesen a szoborhoz! Nézd meg csak ezt a vasszobrot, nincs ember, aki kinyissa! És - aszongya - az apám aszongya, hogy ebbe egy titkos, varázsos, nagyon nagy titok lakik, bübájosság van! De nem vót még ember, aki kinyissa! Valamikor apámnak volt egy kertésze, és az ellopta a kulcsot. Valahol íl, valahol a tengerparton. - Hát - aszongya - de nagyon szíp szobor! Ott volt a fiú, két-három napig sepregetett, s a lány mindig ott volt mellette, hárfán neki hárfázott. Aszongya: - Milyen boldog vónék én is, hogyha király lehetnék! -O, ne a királyságra vágyjál, hanem a boldogságra, mert a boldogságot sem a királyság, sem a vagyon nem pótolja! Aszongya: - Most itt hagylak, elmegyek - aszongya -fel, és majd csak délután jövök. Megcsókolta a jánynak a haját, aszongya: - Adj egy aranyhajszálat a hajadból! Kiszakított a jány neki egy aranyhajat. Elment ajány, be. A fiú odament. Nem látta senki, ebédeltek. Kinyitotta az ajtót, kivette a kulcsot (de azt az ajtót nyitotta ki, ahol ki lehetett menni a királyi palotábul!) Visszament a szoborho, beletette a kulcsot: pont bele való! Megfordította, kivette a bakót, elkezdett szaladni, szaladt, ahogy csak tulle telt! Nézi, nézi a tündérkirály: - Hej, hej öreg kertész, túljártál az eszemen! Ahogy nevetett a tündérkirály, úgy hullott le a fákról a levél meg a gyümölcs! - Megállj, te kertész, beküldtél valakit! Nem baj! Ottmaradt üresen a szobor. A jány kiment, megijedt, aszongya: 395