A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

Grin Igor Aszongya: - Láttam én, bizony! - Hova ment? Aszongya: - Atvittem a túlsó tengeipartjára! (Okos volt! így nem tudjátok meglelni!) - Mert - aszongya - a túlsó tengerparton vásár van. - Hát mán nem megyünk át, de a következő hónappal elmegyünk! Elmentek a perzekútorok, a gazdag embernél eloltották a tüzet. De a lány sírt és gyászba borult. Szerette a Kúdus Károly fiát. Bemegyen, mán este fele, a révész. - Hallod, Sára - megcsókolta - hol van az idegen szegény fiú ? Haj, de fii - aszongya - láttam, amiko beszaladt hozzád! - Itt van, apja - aszongya - de nehogy mán szóljunk valakinek! Szerencsítlen, a halál kötele megöli, de én megvídtem! - Bújj ki, fiam! Kijött a fiú, odament, megcsókolta a nénit, hullt a könnye. - Kedves Idesanyám, Idesapám, én kúduskenyíren nőttem fel, Kúdus Károly az apám a városba, és a gazdag emberke álltam szolgálatra. Felgyútották a kazalt, ártatlanul meg akartak ölni! - Tudom, tudom, gyermekem! - No, hé! Hozd be, oszt hadd vacsorázzunk! Beállsz én mellém - aszongya - halásznak! Nagy örömmel fogta reggel a fiú a hálót, csónakba ültek, halásztak. Hazavitték a halat, az öreg révész bevitte a városba, ahunnan ü megszökött, eladta. U meg otthon szomorkodott a patka mellett. - Hallod, fiam, én révész vagyok, pedig valamikor, rígente-rígente kertísz voltam a tündírkirálynál. Megöregedtem, révész lettem. Azon a tengerparton lakik a tündírkirály, annak az udvarán van egy vas szobor, és abba a vasszoborba van egy bakó. Az olyan bakó, fiam, ha abba belenyúlnál és kivennéd, amit gondoknál, ennivalót, a lenne! - luj, de jó vóna az a bakó - aszongya - révész bácsi! Amig csak éhesek vónánk, vóna ott minden! - Hát, fiam - aszongya - elkisírlek, egy napi járás ide! Eriggy be, kírjél szógálatot! Legyél ott károm-négy napig, öt napig, fiam, és lesd ki, mikor nincsenek ott! Odaadom a kulcsot, mert onnan a szobor kulcsát elhoztam! Nyisd ki, és vedd ki a bakót, és szaladj ki vele! - Jól van, Idesapám, hogyha ílek, akkor megteszem! Elindultak, mentek a tengerparton, mentek egy nap hosszat, mikor meglátta a fiú: nevető gyöngyökből állt a palota, királyi karfákra szóltak a zenék, tündérek repdestek! Beköszönt. (Ú mán, az öreg révész visszajött, hogy meg ne lássa a tündérkirály, mert ő ott volt valamikor kertész, oszt ellopta ennek a szobornak a kulcsát!) Bement: - Szerencsés jónapot, kedves, felséges király atyám! - Isten hozott, te földi emberfia! Ugyan mi járatba vagy, mikor erre még a madár se jár, a szellők is ritkán fújnak? Olyan nagy öröm vagy a számunkra, hogy megint eljött egy ember, hogy embert látunk! - Komornyikok, szógálók, elő! Előjöttek. - Kedves, felséges király atyám, mi a parancs? 394