A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

Egy sarkadi mesemondó nagy terembe, fent ül egy király, de tiszta zúzmara, tiszta jégcsap a szakálla. De úgy látta a fiú, hogy ez az egész király jégből áll, meg a palota is. - Szerencsés jónapot kedves, felséges királyatyám! Isten hozott, Isten hozott, te más országbéli fiú! Únem tudta, hogy ez Hóvirág. - Ugyan, ugyan mi járatban vagy, mikor erdőt, mezőt, farkasokat, mindenkit elpusztítottak? Te hogy nem tudtál elpusztulni? - Hát, - aszongya - nem volt hozzá erő, de nem is lesz! - Kit keresel? - Hát - aszongya - Tél Királynak a lányát. - Ha-ha-ha, - ahogy kacagott a király, úgy repedeztek a falak, a fagy meg a jegek hulltak lefele csörömpölve. - Az én lányomat keresed? - Hát a te lányod az? - Igen, milyen szempontból keresed? - Nem adtam neki a szívemet, oszt megharagudott rám. -A te szíved forró és tüzes, de az övé jég, csak mostanába beszéli mindig, hogy meleget érez a szíve táján. - Koller, szobalány, ordinánc! Hozzátok be a jányomat! Hozták. Tiszta, tiszta jégvirág, jégcsap volt neki a mirtusza. Szíp ruhába, menyasszonyi ruhába, koszorúval, jégkoszorúval megjelenik. - Eljöttél utánam, megbocsátok neked. Kérjél meg atyámtul! - Megkérlek atyádtul feleségül, és a szívemet neked adom. laj, a jégkirály rögtön elkezdett kiabálni: - Jaj, de meleg van! Jaj, de meleg van, jányom! Aszongya: - Érzem apám, a szívembe. A jégpalota rogyadozott lefele, ment széjjel minden! Jégország királya is széjjelment. A jégemberek széjjelhulltak. Hát, ahun a jány állt, űróla is a szépen a derek lehulltak, ott állt tiszta rózsaszín fátyolba. Megfogta a fiút, megcsókolta. Látták, hogy a földből a kis hóvirágok bújnak. Aszongya: -Itt a tavasz! Menjünk vissza anyukámho! - De már - aszongya - csak a kunyhóba laktok! - Nem baj - aszongya -, boldogok leszünk, csak oda menjünk vissza! Megcsókolták egymást, máig is éltek, ha meg nem haltak. Jégország királya (Kúdús Károly) Vót, hun nem, még az Óperenciás tengeren is túl, egy nagy, hatalmas királyi város. Ez a királyi város olyan nagy volt, hogy legalább öt vagy hat királynak a birodalma hozzá tartozott. De ez a király olyan volt, hogy nem bánta, ha szegény, ha koldus, ha vándorló, mindenkinek helyet adott. A faluszélen messze-messze lakott egy koldus. Nem volt neki fél lába, mankóval járt be mindig a királyi városba, úgy szedte össze a kis kenyérit. Telt-múlt az idő, hát, ha û féllábú is volt, afelesíge egíszsíges volt. Született a felesígínek egy gyönyörű szép fiúgyermeke. Aszongya a felesígínek (a királyi városba úgy hittak, hogy Kúdus Károly): 391