A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

Grin Igor - Hóvirág, fiam, mikor én eljöttem, hóesés vót. Akkor mán - aszongya -fiam, tél jön. És ez a nagyon szép királynő kicsoda? - Hát - aszongya - a Tél Tündére. - Ó, de szép vagy te, Tél Tündére! Köszönöm, hogy megmentettél. Na gyere fiam, rakjál kincset amennyit akarsz! Rakjál magadho, amennyitakarsz. Szedett az ember, zsákról-zsákra, kijött. Ajány megfogott egy másik gombolyagot, visszahajította. Örökre bezárult az ajtó, de a fiú is fennmaradt. Nem tette le! - Na - aszongya - Hóvirág, most már itt hagylak. Örökké boldog lettem vóna veled. Aszontam, hogy lelkileg teszlek boldoggá, te meg úgy értetted, hogy gazdagnak teszlek. Megcsókolta, a fiúnak elváltozott a színe rögtön, a jánynak hófehérré vált a haja. Elment, Hóvirág ottmaradt az apjával. - Jaj, fiam - aszongya -, mintha te vónál, megváltoztál, olyan fehér vagy, mint a hó! - Hát, apám, egy egész világot láttam mostan. Hazamentek, már akkor a kis kunyhó helyén palota vót. A Tél Tündére palotát varázsolt, mindent, ennivalót, innivalót. Megcsókolta az asszony örömmel, kizokogta az urán magát... - Fiam, olyan furcsa színű vagy, nem olyan vagy, mint vótál. Hunnan vetted azt a szép ruhát? - Adta a Tél Tündére. - Hát, fiam - aszongya - nagyon sajnos, álmot láttam az éccaka. Most a bekövetkező téllel el kell, hogy indulj, megkeresd a Tél Tündért! - De hova, anyám? - Mindegy, fiam, de ha nem indulsz el az első tél bejövetelivel, az első nappal, a hóeséssel megfogsz halni. Telt, múlt az idő, a fiú kiült, mindig kiment oda, ahol a palota vót. Nagyon szép palota, ajányé. Az üvéké megvót, de a Tündérpalota nem vót meg, a Tél Tündéré. Aszongya - hát ez eltűnt. Járkált ott a fiú, járkált. Nagy szomorúan leült egy fa tövibe. Leült a fa tövibe, gondolkozott, tudta, hogy három napon belül beköszönt a tél. - Na, kedves anyám, készíts útravalót, elindulok! Az asszony a tejivei gyúrt három pogácsát: - Na fiam, ez neked három évig elég. Eridj fiam, ha tudsz, menjél, mert itt halsz meg, ha el nem indulsz! Elindult a fiú. Menni, mendegélni, erdőkön, mezőkön, ligeteken, roppant nagy térségeken, királyi városokon, és mindenfele, amerre csak ment, mindenütt arany pusztaság, arany hideg, télfogadta. Mennél jobban ment be az időbe, annál jobban ment bele a télbe. Na, mán látta, hogy jégcsapok vannak, erdők jéggé fagyva, erdők teljesen széjjel fagyva, paloták széjjel mállva a hidegtől. Megfagyva az emberek. Ez valakinek a bosszúja! Megyén, megyén, egy nagy, hatalmas jégpalotát talál. Olyan emberek vannak benne, mint a jégemberek. Asszonyok, dolgoznak, sürögnek-forognak. - Szerencsés jónapot, Hóvirág, de jó, hogy jössz már! Te elviszed most már a telet rólunk. Mi járatban vagy? - Keresem a Tél Királynőt. - Esetleg, hacsak a Jégország királya nem tudja neked megmondani. Eridj be! Há, mikor bement, olyan hideg vót, hogy a fiú didergett. Mikor felmegy egy nagy390