A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

Egy sarkadi mesemondó Nem értette meg a fiú, hogy boldogságot akart neki adni, lelki gazdagságot. Nem vagyon-gazdagságot, anyagi gazdagságot. - És anyámmal mi lesz, ha te gazdaggá teszel? Ne úgy értsd ezt, hanem minden nap egy esztendő/ - Apád el van fogva az elátkozott kastély völgyibe, azt is ki kell szabadítani. -Apám él még? - El - aszongya -, az sose öregszik meg. Gyere! Kiment, kivett egy szekrényből, kivett belőle egy gyémántpaszományos királyi ruhát, kardot. Mikor felöltöztette Hóvirágot, olyan vót, hogy ragyogott az összes palotaterem. Szebb vót, mint a palota. - Soha nem szabad hazudnod, az embereken meg segíteni kell! No, majd a fiú aszongya: - Mi az, hogy te boldoggá teszel? - Kastélyt adok, vagyont adok. Te meg add nekem a szíved! - A, azt nem tehetem. - Na gyere, elviszlek a kertbe. Kiment a fiú a kertbe. Látta a fiú, hogy a rózsák úgy, mint mikor kijött a kunyhó ajtaján, nőnek fel a földbül és világítanak. Látta, hogy mindenfelől gyönyörű rózsaszínű sugarak jönnek a fák közül felé. Aszongya: - Ez a te szent birodalmad? A lány egybül tiszta rózsaszín fátyolba, selyembe termett, odament a fiúho: -Na- aszongya -, idefigyelj, Hóvirág. Te már soha nem lehetsz senkié. De aszontad, nem adod nekem a szívedet. Most még apádat kisegítem, és aztán elfogok tőled válni, és itt foglak hagyni. - De anyámtól elveszed azt az abroszt, ami adja az ennivalót? Nagyot nevetett a Tél Tündére: - Nem veszem el sose, adok neki egy palotát is. Csak teneked a lelked mindig hideg lesz, mint a tél. Pedig én meleget adtam a szívetekbe, nem telet. Gyere utánam! Fogta, mindjár kijött a kastélyból egy arany fiáker, hét arany lóval. Felültek, egyenesen mentek abba a völgybe, ahova az apja elindult akkor reggel, mikor elindult, hogy vadászik. Lement a völgybe, fel a hegyre, hegy tetején megállt az arany fiáker. Kiszálltak. Aszongya: - Itt van apád. De vigyázz nagyon jól, mert ha te bemész, apád átadja a kulcsot, te maradsz ott örökké, végig. - Aszongya: - Hát én fiatal vagyok, és kibírom. - Örök életen át ott nem maradhatsz. - Hát akkor mit csináljak? - Nézd, megteszem, hogy az apádat kimentem. Te meg legyél szabad. De amiér aszontad, hogy nem adod a szíved nekem, tovább nem vagyunk együtt. Na, a lány elővett egy arany gombolyagot. Fent. Fent vótak a hegy tetején. Leengedte a lépcsőn. Az aranygombolyag meg odaért az ajtóho, az ajtót ajtófelestül kifordította. Lementek, ott ült a fiúnak az apja, Hóvirágnak az apja. Szakállas vót mán, idős lett. Aszongya Hóvirág: - Terajtad nem fogott az idő! - Csak fogott a bánat, fiam. Az idő nem fog is, de a bánat, keserűség, meg a rossz emlékek az embert megöregítik, megőrjítik. Tudom, te vagy a fiam, de a neved nem tudom. Aszongya: - Hóvirág vagyok. 389