A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Laurinyeczné Sinkó Rozália: Egy biharugrai parasztember epikus hagyományai

Laurinyeczné Sinkó Rozália annyira, hogy nem kellett senkinek a földje, eléltünk a magunkéból, mondjuk ezt olyan huszonötbe'- huszonhatba' nem kellett felesbe menni. Megvolt a jó megélhetés, úgyhogy olyan szép három lova nem volt a faluba' senkinek, mint nekünk most utólag. ...Már negyvennégyre annyira felvergődtünk, hogy Biharugrán nem cseréltünk volna az első gazdával se. Na, akkor oszt bejött a háború, oszt ugye a szép három lovat elsodorta. " A második világháborúban töltött katonaévek, majd hadifogság után újult lendülettel talpra állt a kis család, a Rákosi diktatúra szorításáról és az erőszakos téeszesítésról így vallott elbeszélőnk: „Aztán jöttek ezek, elvittek hat lovat, mert olyan adót nyomtak rám, hogy ne bírjam fizetni, olyan négy-öt éve szűnt meg, hogy nem háborgatnak. ...Be akartak szorítani a téeszbe, de nem bírtak vélem akkor sem. " A Háry János-i derű embertelen nyomorúságot és magányt takar, ott jártamkor a romos istállóról azt mondta, addig a lovak tartották a hátukon, míg el nem vitték őket. Összedűlt nádfedeles házából a nyolcvanas évek közepén unokahúgához költözött. Törékeny személyisége eggyé vált a földközeli, egyszerű paraszti munkával, és felolvadt a mágikus tartalmú, irracionális mesék ég felé nyitott világában. A falubeliek szerint csetlő-botló, ügyefogyott ember önmagát ravasznak, nagyeszűnek vélte. Élete alkonyán mindinkább megnyilvánuló különösségével lassan maga is folklórszemélyiséggé vált,

23 a falu hóbortos alakjává,

24 a különc mesemondó jellegzetes képviselőjévé.

25 Tréfacsináló, mókázó legényként aktív résztvevője volt faluja társadalmi életének,

26 a hagyományok fenntartásának: a lakodalmi „maskurás" játékoknak (rucázás, szamaras játék), valamint a naptári ünnepek dramatikus szokásainak, (betlehemezés, mustármagkérés, farsangolás). Az 1950-es években még Biharugrán gyakorolt büntető szokás, a bihari falvakban sajátosan előforduló zángózás

27 obszcén rigmusainak egyik kikiáltója. Büszkén emlegette állatgyógyításban, főként lótartásban elért sikereit, s hogy maga is többször esett boszorkányság gyanújába, nyilván fentiekben jelzett viselkedése okán. A gyűjtés közben felismert tehetsége, mesetudása eredményeként megnőtt önbecsülése, azonban kocsmázásai alkalmával kezdeményezett beszélgetésekkor kudarcként érte, amint a fiatalabb generáció kétkedve, gúnyolva hallgatta a félévszázada - ifjúkorában -családjában és a társas összejöveteleken visszajelzésre lelt, megértéssel, érdeklődéssel fogadott történeteket.

28 Az elmúlt évtizedekben több mesekutató tapasztalta, hogy a falu társadalmának megváltozott életvitele, értékrendje, gondolkodásmódja, „tudatszintje" következ23 RÉTHEY 1991. 99. 24 NAGY 1995. 60-61. Minden falunak megvan a maga Háry Jánosa... 25 MÓDY 1975. 15. "A valóság, népi tudás és hiedelemmotívumok; sajátosan kapcsolódnak össze, elmondójuk faluja társadalmának, a népi közösségek különc egyénisége, olyan ember, aki szokatlan cselekedeteivel, viselkedésével gyakorta felhívta magára a figyelmet, kezdetben csak szóbeszéd tárgyai, majd eseteket mondanak róluk, cselekedeteikről beszélnek, majd a róluk szóló történetek a valóságtól eltérően terjednek tovább. 2

"UJVARY 1988. 11. 27 KÁLMÁN 1954. 540; TÁRKÁNY SZŰCS 1981. 790; BECK 1974. 75-84. 28 NAGY 1974. 624. "bármilyen tehetséges mesemondó elsatnyul, ha a közösség lemondott évezredes szóbeliségéről..." (DOBOS 1984. 134). "A népköltészet egyes műfajai úgy halnak el, hogy művelői élnek, csak már tehetségüket, művészetüket nem igényli a közösség." (JUHÁSZ 1992. 410.) Borbély Mihály leszármazottainál állapította meg: "a Borbély gyerekek idegenek előtt többnyire titkolták mesetudásukat, nehogy kinevessék őket. Ez a tartózkodás olyan környezetre vall, mely a népmesét már nem igényelte." 352