A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Baligáné Szűcs Irén: Szikszay Sándor mézeskalácsos mester emlékanyaga a békési múzeumban

Baligáné Szűcs Irén munkáit a legmagasabb kitüntetéssel, aranykoszorús mézeskalácsos mester címmel jutalmazták.

4 Ezután munkáival rendre szerezte az arany, ezüst és bronzérmeket, díszoklevélből pedig több mint negyvenet mondhatott magáénak. Kitüntetései Békésen a Kossuth u. 1. sz. alatti épületben lévő cukrászdájában szinte elborították a falakat. A Magyar Néprajzi Társaság 1934-ben Szikszayi felvette a Társaság barátai közé és szintén az elismerés jele volt az, hogy Végh József néhány évvel később javarészt az ő tevékenységére alapozva, azt bemutatva írta meg a Mézesbábsütő-minták faragása a Tiszántúlon című tanulmányát. Nemcsak a szakma kitüntető figyelmében részesült, hanem kimagasló jelleme, kedves egyénisége révén köztiszteletnek is örvendett. Számos szakmai és társadalmi szervezetben töltött be vezető tisztséget: a Békési Iparos és Ifjúsági Önképzőkör tiszteletbeli alelnökévé választották, hosszú időn át aktív tagja volt az Iparos Dalárdának, a Békési Ipartestület elnökeként és Békés vármegye törvényhatósági bizottságának tagjaként is számos teendő hárult rá. Részt vett az Országos Iparművészeti Társulat munkájában, továbbá ellátta a Cukrászok és Mézeskalácsosok Országos Szövetségének alelnöki feladatait is. Szikszay Sándor 1948-ban Békésen hunyt el. Munkásságának nem akadt folytatója, amihez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy házassága gyermektelen volt, és a tágabb rokonságban sem akadt olyan ügyes kezű egyén, aki e szakmára adta volna a fejét. Az 1950-es évektől rohamosan bekövetkező ízlés- és szokásváltozás, keresletcsappanás, az ejzolt tészták uralkodóvá válása, valamint a gyártás és az árusítás szétválása sem kedvezett a mézeskalácsosságnak. Szikszay Sándor munkásságát 23 db általa készített tárgy, 1 db mintakönyv és 2 db oklevél képviseli a békési múzeumban, melyek Durkó Antal gyűjtése nyomán 1938 és 1950 között egy kivétellel magától a mestertől illetve feleségétől ajándékozás révén kerültek be. A tárgyegyüttes legértékesebb darabjainak a díszesen faragott mintafák tekinthetők. Nem véletlen, hogy Viski Károly is elsősorban faragóművészetnek tartotta a mézeskalácsosok művészetét.

5 A Népművészeti örökségünk című sorozatban megjelent megyei monográfiák is a fafaragást bemutató fejezetben ejtenek szót a mézeskalácsos ütőfákxó\.

b Végh József az 1930-as években Szikszayról úgy ír, mint az Alföld utolsó mézesbábfaragó mesteréről. A műhelyében végzett megfigyelések alapján mutatja be az ütőfa készítésének menetét, eszközeit, szakszókincsét. A 2-3 ujjnyi vastag, homorúan vésett díszítésű körte- vagy diófatábla igényes elkészítése nem kis tehetséget, mesterségbeli tudást kívánt meg. A legkiemelkedőbb mesterek maguk vagy ügyes kezű segédeikkel együtt végezték a mintafaragást.

7 Tudjuk, hogy időnként ötvösökre, faszobrászokra is bízták о munka elvégzését, de gyakran nem voltak velük megelégedve. Különben is, mivel a formák igen tartósak voltak, keresletük nem érte el az üzleti méretet, a mézeskalácsosok elgyőzték a mintafaragást. Szabadfalvi József irányította rá a figyelmet, hogy Szihzay már békési tanulóévei alatt is a debreceni munkatechnikát és metszőstílust sajátította el, ugyanis akkori mestere, Petneházi Lajos korábban Debrecenben Bódogh Gyulánál tanulta a mesterséget és a formametszést. Tudjuk, hogy 4 PÉTERFY 1940. 60. 5 VISKI 1943. 320. 6 BELLON-SZABÓ 1987; GAZDA-VARGA 1989; JUHÁSZ 1990. 7 VÉGH 1938. 103-104. 300