A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Gyarmati Gabriella: Kohán György Háború emléke című főműve

Gyarmati Gabriella Ezek a „halál-orgonasípjaként" meredő szuronyok a tekintetet is fölfelé irányítják ellenállhatatlanul.

25 Itt a mértani középpontban van a mü egyik legrejtélyesebb ábrázolása. Az egészen ez az egyetlen kép, amelynek világos a háttere, és így máris vonzóvá teszi az egyébként is figyelemre méltó figurát. A világos mező egyfajta transzcendens jelleget kölcsönöz, a gyermeki ártatlanság jegyeit viselő tiszta arcot megfoghatatlannak, magasabbrendünek mutatja. A különböző méretű kőkockákból kirajzolt hullámzó formák leheletfinom szárnyként fedik be testetlen testét. Lehet, hogy esküvői ruhájában elhagyott ara emlékképe ő, de az is lehet, hogy angyal, aki a világégés közepette jelenlétével ad hitet, reményt, gyógyító feledést mindazoknak, akik még képesek arra, hogy megpillantsák a nagy összevisszaságban. Ezt a feltételezést a montázs-vázlaton levő hatalmas szárny is alátámasztja, amely konkrétan megrajzolt, de szervesen egyik figurához sem kapcsolódik. Továbblépve a már említett, szemét eltakaró asszony-kép alatt a kínkeservtől megrepedt földet, egy sírgödröt látunk a súlytól beszakadva, amit hordoznia kell. De, hogy valóban ezt látjuk-e, arra csak maga a festő tudna teljes bizonyossággal válaszolni, mert a mozaik egészén meglehetősen kisszámban vannak az egyértelmű elemek. A megértéssel, elemzéssel való próbálkozások olykor mellékvágányra vihetik a szemlélőt. A ma műélvezőjének legalább olyan nehéz dolga van, mint művészének. „E kor sajátosságát abban láthatjuk, hogy a művész szubjektivitása anyaga és alkotása felett áll: nem uralkodnak többé rajta a tartalom és a forma már magában meghatározott körének adott feltételei, hanem teljesen hatalmától és választásától fúgg mind a tartalom, mind ennek alakításmódja." - írja Hegel a legújabb kor művészetéről.

26 Az alkotónak az általa „megtalált" tartalmat tehát „csak" a legmegfelelőbb formába kell önteni, megfelelőbe a téma, a saját művészi álláspontja és a „közönség" szempontjából. Ha túl szubjektív az állásfoglalás, nem lesz, aki megértse, és az alkotás folyamatának az eredménye az lesz, hogy a művész és a mü farkasszemet néz a befogadóval. Ez a probléma egyáltalán nem újkeletü, és nem is ez volt az oka annak, hogy a műkereskedelem nem számította dédelgetett kedvencei közé Kohánt. Nem arról van szó, hogy nem értették, hanem, amit gondoltak és éreztek a hatására, az a legkevésbé sem volt kellemes. Kohán úgy vélte, hogy az emberek tömegeinek fest; az, hogy csupán lírai témáit és csendéleteit kedvelték, nem késztette arra, hogy kifejezésmódján változtasson. „Ez a hangvétel, amely kevesli a szobalevegőt, és ez a mondanivaló, amely kinőtte a kisügyek házipapucsát." - írja Supka Magdolna összegzésképpen, de magyarázatként is szolgálva az előbb felvetett kérdésre.

27 Visszatérve a mozaikhoz tehát, az ábrázolás típusainak nyelvén beszél, de mégsem állítható, hogy minden mozzanatot értenénk. A gondolatot elindítja, megmutatja, hogy mihez kell kötni, de be nem fejezi - ez az, ami ránk vár, az, hogy eldöntsük: a sír sötétje vagy az éjszaka palástja terül abban a pillanatban ránk, amikor ehhez a részhez érünk. Majd egy erőteljes rövidülésben ábrázolt robusztus nőalak végső elkeseredésében a földre hajol, összekulcsolt kezét előrenyújtja. Kohán még évek múlva is visszatér hozzá. 25 Schéner Mihály: I.m. 87. p. 26 Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Esztétikai előadások II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 176. p. 27 Supka Magdolna, В.: Kohán Györgyről. In: Művészet, 1963/2. 29. p. 310