A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)
Gyarmati Gabriella: Kohán György Háború emléke című főműve
Kohán György háború emléke című főműve 8. kép. Háború emléke (1960-as évek eleje) olaj, farostlemez; 160 x 134 cm. J.j.l.: Kohán Kohán Múzeum, Itsz.: 79.242.1 (fotó: B.B.) A fent bemutatott olajkép húsz év múlva született. Megformálása ugyanannyi indulattól fűtött, az erőteljes, tiszta színek intenzitása fokozza lángolását. Az ing töretlen fehérje kikiabál a képből, hidegsége józanságot sugall, a néhány tiszta vörös, sárga és kék folt az élet menedékévé válik belső feszültsége által. A figura monumentalitása az egészbe ágyazva is szembetűnő, de önállóságában még nyilvánvalóbb, hisz a monunentalitás nem a nagy méretet jelenti, legkevésbé pedig a kicsi méretarányos felnagyítását. Néhány centiméteres rajzai is nagyvonalúan megformáltak, ami azt jelenti, hogy Kohánnak eleve a látásmódjában keresendő munkáinak hatalmas volta. Hisz az monumentális, ami arányaiban monumentális. Kvalitását e téren művei bizonyítják. Az összeállítás részeit több helyen is sziklaköteg-ábrázolások választják el vagy kötik össze, a téma keménységét a kő keménységébe való átírás hangsúlyozása képpen. A földre görnyedő asszonyalakot dolomitszerű sávok választják el a ravatal utolsó lépésének befejező mozzanatától, a két gyertya által őrzött, lefedett koporsótól. A holtak háza, a koporsó geometriája szerkezetében alig különbözik az átláthatatlan éjszakába állított tanyatestektől, és amelyben mindenkinek akkora tere adatott, amennyit a koháni dráma neki engedélyez. A mellette lévő gyertyák fény-udvarba zárt energiája kíséri útján az ismeretlenbe a halottat. 311