A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Gyarmati Gabriella: Kohán György Háború emléke című főműve

BMMK21 (2000) 297-326. KOHÁN GYÖRGY HÁBORÚ EMLÉKE CÍMŰ FŐMŰVE - Gyarmati Gabriella A mindig emlékeit festő Kohán György mára már maga is emlék. Több mint három évtizede az. Hogy művei időszerűek, azt az bizonyítja, hogy az alkotói indulat, ami életre hívta, ma is érezhető. A művész lelkülete felismerhető az új nemzedék számára is. Korszerű - bár egy képzeletbeli kéz nagyon felgyorsította a világ menetét, de a fehér még most is fehér, a fekete pedig fekete - így formálhatja ma is érvénnyel azt, aki hagyja magát hatása alá vonni. Az egyetlen nyelven, a „megnyilatkozó igazság szépségének" nyelvén szól az értelemről és az érzelemről az értelemhez és az érzelemhez.

x A gyermek, ahogyan felnőtté válik, fokozatosan döbben rá, hogy az élet tele van nehézségekkel, gonddal, küzdelemmel önmagával és a sokasággal. Kohán minden bizonnyal nagyon fiatalon megtudott már néhányat a titkok közül, mert tizenévesen is határozott nemet mondott arra, ha más próbálta irányítani akaratát. Az első kiállítás, ahol részt vett, 1924-ben, tizennégy éves korában, merész, de reális álmokat szült. Szülőhelyén, Gyulaváriban dolgozott ekkor apja, az urasági kovács segédjeként, a korabeli szokás szerint, ahogyan a fiú a jól kitaposott úton szülője nyomdokába lép. Kohán rajzai már erőteljesek, határozottak, a vonalak az ő kezében vannak, ő alakítja őket, ahogy minden bizonnyal a tüzes vasat is alakította. Hogy rajztanára, József Dezső javaslatára vagy személyes indíttatás alapján dönt úgy, hogy felvételiznie kell a Képzőművészeti Főiskolára, ma már eldönthetetlen, de nem is fontos. Budapesten esti szabadiskolákat látogat; Podolini Volkmann Artúr, Förstner és Szüle Péter irányítása alatt tevékenysége tudatos, de még nem művészet. Egy bizottság döntése nyomán, amelynek a vidéki tehetségek felkutatása volt a feladata, a „nagy intézmény" kapui 1928-ban nyílnak meg előtte, ahol Glatz Oszkár osztályába kerül. A mester és tanítványa közti két lépés távolság egy év alatt áthidalhatatlan szakadékká nő, így Kohán fiatal, büszke hévvel otthagyja a főiskolát. Stílusa túl drámai és túl indulatos, szemében Glatz Oszkár művészileg és emberileg is konzervatívnak hat. Határozott követelése a részletezőbb, kidolgozottabb munkamód. Kohán nem engedte, hogy hozzányúljanak a stílusához, sem azt, hogy befolyásolják véleményét. Az akkor divatos, dekoratívan stilizáló festészetet nem akarta művelni, de a nagybányai hagyományok útján sem akart haladni. Döntése Babits Mihályhoz és Móricz Zsigmondhoz sodorja, akik elismerésük kifejezéseképpen alkalmat adnak neki, August Rodin: Beszélgetések a művészetről. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 68. p. 297