A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Németh Csaba: A honvédtisztek fegyverletétele Gyulán

Németh Csaba fővárosát, Budát is sikeresen visszavívta; ez a hadsereg volt ekkor kénytelen megválni a fegyvereitől a Világos és Szőlős közötti síkon. Milyen erők alkották ezt a hadsereget? Görgey közvetlen parancsnoksága alá három hadtest tartozott: az I. Nagysándor József, a III. Leiningen-Westerburg Károly, valamint a VII. Poeltenberg Ernő tábornok vezetése alatt. Ez ekkor körülbelül 26000 katonát jelentett. Útközben csatlakozott hozzájuk Knezic Károly tábornok 2500 fős tokaji különítménye, valamint az Aradon szerveződő tartalékhadseregnek egy 5000 emberből álló, jobbára még fegyvertelen hadosztálya Querlonde Ferdinánd ezredes irányításával. Jelentős számban csatlakoztak még Aradon a kormány mellett, a hadügyminisztériumban szolgáló (vagy éppen szolgálaton kívül álló) tisztek, s néhányan a már felbomlóban lévő tiszai hadsereg idevetődött katonái közül is. A fegyverletételhez nagyjából 33000 honvéd sorakozott fel (közöttük 1438 főtiszttel), 144 ágyúval. Létszámát tekintve nem is tűnhet soknak ez a sereg, hiszen alig 1/5-ét teszi ki az összhaderőnek. Más képet kapunk viszont, ha a fegyvernemeken, illetve a tisztikaron belüli arányokat vizsgáljuk. A lovasságnak és a tüzérségnek például közel a harmada ott volt. Az ezredesi állománynak közel 40%-a, s a 34 tábornok közül 12. így már méltán állíthatjuk, hogy nélkülük aligha lehetett volna a továbbiakban eredményes ellenállásra gondolni.

3 Görgeynek mégis feltétel nélkül, pusztán kényre-kedvre kellett megadnia magát. Az orosz sereg parancsnoka, Paszkevics tábornagy ugyanis kijelentette: a cár nem alkuszik, és nem fogad el feltételeket. Rüdiger tábornok viszont nem tűnt ilyen kőszívűnek. Ő hajlandó volt néhány kérésnek eleget tenni, már amennyire ezt a hatásköre megengedte. Szavatolta például, hogy a fegyverletételre kizárólag orosz katonák előtt kerüljön sor, hogy ingó vagyonát mindenki szabadon megtarthassa, s még ahhoz is hozzájárult, hogy a tisztek (az őrmesteri rangon felüliek) megtarthassák oldalfegyvereiket. Az utókor talán elcsodálkozik ez utóbbi kikötésen, hiszen hogyan is néz ki egy olyan fegyverletétel, ahonnét fegyveresen lehet távozni; vagy lekicsinylően legyinthet, mondván: ugyan mit is kezdhettek volna egy szál karddal és pisztollyal a kezükben, kár is foglalkozni ezzel az aprósággal. Ami a dolog jelentőségét illeti, az kissé bővebb magyarázatot igényel. Általánosnak mondható a korban, hogy a tisztekkel és a legénységgel más megítélés szerint jártak el. Nem csak Rüdiger tett ilyen megkülönböztetést, hanem később Haynau, s korábban, például Arad várának bevételénél, maguk a magyarok is. Ebben a kapitulációs okmányban (kelt 1849. június 28-án)

4 szerepel az a momentum is, hogy a tisztek megtarthatják a kardjaikat. A világosi eset tehát korántsem tekinthető példa nélkülinek. Miért kell akkor mégis méltányolnunk Rüdiger tábornok eljárását? Mit jelentett ez a nemes gesztus az adott korban? A már említett aradi kapitulációs okmányban ezt az eljárást az ellenfél „hősiességének és tántoríthatatlan kitartásának" elismerésekével indokolták. Ez Világosnál sem jelenthetett mást! Az orosz hadsereg ezzel a gesztussal tehát a honvédség bátorsága és hősies helytállása előtt tisztelgett. Ez pedig nem kis dolog, főleg ha összevetjük az osztrákok álláspontjával, akik még csak tényleges, reguláris katonaságként sem voltak hajlandók elismerni a magyar hadsereget, csupán lázadó hordákat emlegettek, s tisztjeinket is csak lázadófőnökökként, banditavezérekként kezelték. Rüdiger azonban e gesztus megtételével közvetetten elismerte, hogy egy reguláris hadsereggel állt szemben. Hasonló értelmű gesztusai miatt később több kellemetlensége is támadt Haynauval szemben. 3 A számításokat Bona 51-60. és 65. valamint Gracza V. kötet 740. alapján végeztem. 4 Gracza V. k. 558. 264