A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)
Csete Gyula: Mezővárosi népi építészet a háromnemzetiségű Mezőberényben
A Italán о s vonások A felső kapu Az utcakép ma is meghatározó eleme a tornácos ház felsőkapuja. Mind a három etnikumnál elterjedt, ez a részlet, amely az utcai homlokzat végfalának jellegzetes kiképzése s egyben díszítménye is. A régi felsőkapuk fölötti boltívek napsugaras lécdíszítésüek vagy hasonló módon üvegezettek. Ma is áll néhány ilyen épület. Az újabb kapuknál a boltívet megszüntették, az áthidaló és az ajtó közötti üresen maradt részt beüvegezték vagy bedeszkázták, de ez is a kapu tokozatában kapott helyett. Az üvegezett keretet sokféleképpen díszítették, gyakori, hogy az építtető neve és az építés évszáma is ide került. A felsőkapukat helyi asztalosok készítették, a régebbiek borítottak, a későbbiek vésett betétesek. Díszítésük nagyon sokféle, szinte mindegyiken találunk egyedi vonásokat, két egyforma nemigen akad. Nagyon szépek a felső mezőben napsugaras motívummal díszített darabok, kitűnő mesterek kezére vallanak. A felsőkapuk használatára vonatkozó adatok alapján egyfajta rituális szerepet is lehet tulajdonítani az épület eme részének. Használata bizonyos alkalmakhoz kötődött, ez 215 Mezővárosi népi építészet a háromnemzetis ézű Mezőberénvben A lakóház berendezésében az elmúlt évtizedekben gyökeres átalakulás történt. A tisztaszoba sarkos elrendezése már a múlté, festett saroklóca is csak elvétve akad, az is inkább a múlt értékeinek tudatos megőrzésének szándékával. Az idősebbek ragaszkodnak még a régi bútorokhoz, régi fényképekhez a szoba falán. Ők azok, akik gondozzák öreg házaikat is, s kevésbé szeretik az átalakításokat. Aztán, ha eladják az öreg épületeket, vagy lebontásra kerülnek vagy átalakítják őket a komfortosítás szándékával. Valahol így is van rendjén, csak a durva átalakítással, a környezetbe nem illő beépítéssel nehéz egyetérteni. A Deák utca végén van a város egyik legszebb, népi klasszicista parasztháza, timpanonjában az ovális szellőzőnyílás mellett az 1868-as évszámot találjuk. Felsőkapuja felett befalazott bolthajtás van, oldaltornáca kőlábas. Az épület nem műemlék, így védettséget sem élvez. A Vasút utcában található egy 1880-ban épített szárazbejárós ház, deszkakapuja szép napsugaras díszítését napjainkig megőrizte. Új tulajdonosa 1995-1996-ban ezt a régi kaput kicserélte egy divatos fakapura. Szerencsésebb átalakításokkal és felújításokkal is találkozhatunk, de fontosabbnak tartom a hatékony védelmet. Téglahomlokzatú felsőkapus szlovák nagygazdaház (Korona u. 3. szám)