A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

B. Szűcs Irén: A békési parasztság szerelmi életének főbb jellemzői a 20. század első felében

A békési parasztság szerelmi életének főbb jellemzői a 20. század első felében leg lábaközit, közbe megpuszilgattuk az arcát, száját, a nyelvünket nem dugtuk össze. Az embereknek az vót jó, minél hamarabb kiadta magát. Eleinte biztos, hogy nem élvezte az asszony, inkább az első gyerek után jött meg a kedve, akkor mán olyan szígyellős se vót. Nem beszílgettünk mi soha ezekről a dogokról. " Mivel igazán mély érzelem csak kevés házaspárt kötött össze és a zavartalan együttlétre alig nyílt lehetőség az akkori lakáskörülmények miatt, a nők ritkán lelték örömüket a házaséletben, volt, aki évtizedekig csak eltűrte férje közeledését, de soha nem élvezte: "Mikor odakötöztem az anyósomékhoz, a ház sarkába vót egy ágy, az lett a mienk. Ott aludt még az anyósom is, később, hogy születtek a gyerekek azok is, mert olyan szegények vótunk. Aztán mindig féltem, hogy figyelnek bennünket, ha nyiszogott az ágy. Vót, hogy anyósom ránk is szólt, ne szórakozzunk már annyit, sok a dolog, korán kell kelni. " Általánosan vallott vélemény volt, hogy a szexuális kapcsolat főként a férfiak számára szükséges: "Én meglettem vóna nélküle, de az uram az nagyon akarta, egy héten kétszerháromszor is. A szomszédasszony meg mondta, panaszkodott, hogy vele meg minden iccaka együtt hál az ura. Na, mondom, akkor én még jól jártam!" Sokan nemcsak a nemi életet szégyellték, hanem saját testüket, ruhátlanságukat is: "Tudok olyan pár cselédet, hogy leütik az Hetüket úgy, hogy sohasem látták egymást meztelenül. Szák István bácsi mondta, Julcsa néném, mi sohasem mosakodtunk egymás előtt!" "Az én apám meg anyám meghalt úgy, hogy nem látták egymást mezítelenül, a setítbe csinálták, mert hát mi is csak születtünk valahogy. " A nemi élettől idegenkedő nők gyakran kibúvóként használták a menstruációt, mert akkor "nem lehetett közösülni. Sok asszonynak mondta is a férje, hát még mindig van? Bizony, az asszony meg azt mondta: 0, hagyj nekem még bíkessíget, nekem még mindig van. Oszt, amelyik olyan vót, elhitte, a másik meg nem hitte el. " A szerelmi élethez való viszonyulásukból következett, hogy "leginkább minden fiatal asszony, amelyik egy kicsit szemérmes vót szígyellte, ha teherbe esett. " Sokszor az anyósa vagy anyja vette rajta észre: "Ejnye lányom, te úgy vagy!" Általában azért a férj tudta meg leghamarabb, hogy "jön a szaporodás. " "Ha kiderült, hogy a menyecskének gyereke lesz, nem nagyon örültek neki, nem úgy, mint ma, mert akkor még nehéz volt nevelni. Sok helyen nem is segítettek a munkáján. " A terhesség alatti nemi élet attól függött, hogy az ember milyen volt, legtöbben tekintettel voltak feleségük állapotára, de természetesen kirívó esetek is voltak. "Hát mán mikor nagy vót a hasa, csak nem lehetett megnyomni. Akkor hátulról csináltuk, oda térgyepeit az ágyhoz, arra támaszkodott. Később is gyakran csináltuk így. " "Csak az kímélte a felesígit, aki különösen szerette. Az én szomszédasszonyom ura nem ilyen vót. Látom egyszer, hogy a szomszédasszonyom kinn ül az udvaron és rí. Kérdem tűle, mi baja. Hát mondja, hogy kijött, mert az ura nem hagy neki bíkít, oszt már nem soká meglesz a baba. Meg is lett neki még azon a héten. " A szülésről, ami még az 50-es években is leginkább otthon történt, azt tartották, hogy "az teszi igazán asszonnyá az asszonyt. " Az, hogy lányok esetében a nemi életet bűnnek, asszonyoknál titkolni, szégyellni valónak tartották különösen akkor, ha még élvezetet, örömöt is adott, az oka, hogy a terhesség kihordásával, a szüléssel kapcsolatos nehézségek szinte kárörvendő megjegyzéseket váltottak ki: "Ha valamelyik asszonynak túl nagy vót a terhe, vagy nagyon nehezen szült, arra azt mondták, na, ez is meglakolt. " A szülés lefolyásáról inkább csak elképzeléseik, mintsem pontos ismereteik voltak: "Azt mondta az anyósom, ahol bement a gyerek, ott fog az majd kijönni is. " "Én már asszony vótam, és még akkor sem nagyon tudtam, hogy 159