Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Kiss A. Sándor: A Vas megyéből Orosházára telepedett Sághi Kiss család története a XVII–XVIII. században

Ahhoz, hogy megértsük az orosházi „őstelepes" zombai evangélikusok idevándorlását és annak okát, célszerű a kor vallási problémáinak tanulmányozása. Ezt az egyes királyok szerint a következőkben mutatjuk be. III. Ferdinánd (1637—1657), a Kiss család nemességét adományozó király; bár a jezsuiták nevelték, mégsem állt annyira befolyásuk alatt, mint apja, II. Ferdinánd, ezért elnézőbb volt a protestánsokkal szemben. Még trónralépése évében, 1637-ben összehívta az országgyűlést, melyen nagy harc folyt a katolikusok és protestánsok között. A harc azért folyt, hogy a protestánsoknak szabad vallásgyakorlatuk legyen, templom és temető használatuk. A linzi békében (1645. dec. 16.) I. Rákóczi György biztosíttatja a jobbágyok szabad vallásgyakorlatát, megtiltja a protestáns papok elkergetését, sőt az elűzöttek visszahívását írja elő. A protestánsok az elvett 400 templomból legalább 114 feltétlen visszaadását kérték, de csak 90-re kaptak ígéretet. így III. Ferdinánd alatt tűrhető volt a protestánsok élete és talán ennek köszönhető, hogy az evangélikus Kiss András is nemességet kapott, törökverő vitézségéért. I. Lipót (1657—1705) III. Ferdinánd negyedik gyermeke, így papnak nevelték és csak három idősebb fitestvére halála után (1654-ben) lett trónörökös. Hihetetlen elfogultsággal volt a protestánsokkal szemben. Protestáns tudóssal 1658-ban beszélt először, midőn Nürnbergben megtekintette a városi könyvtárat, mely a protestáns lelkész felügyelete alatt állt. Nagyon elcsodálkozott a lelkész sokoldalú ismeretein, mert „eddig - mint mondta - azt hittem, hogy a lutheránusok csupa tudatlan emberek" (Zwiedinek v. Südenherst, Deutsche Geschichte, I. 195. in: Szilágyi S. A magyar nemzet története, VII. 12. Bp. 1898.). Zrínyi Miklós így jellemezte I. Lipótot: „A mint minden fának vagyon férge s minden seculumnak gonosz geniusa" (Zrínyi 1656-ik leveleiből, Századok, 1874. 358-9), ez időben a magyarság fáján a valláskérdés rágódott legfájósabban, s e korszaknak a vallásüldözés lett gonosz géniusza. E küzdelmeket sehol sem kizárólag a tiszta hitbuzgalom támasztotta. Politikai, nemzeti, gazdasági és anyagi érdekek, az emberi természet alacsony indulatai, irigység, kapzsiság, uralomvágy és az ezzel való visszaélés játszottak közre. Ezzel a lakosság nagy többségének üzenték meg az irtó háborút, mert I. Lipót trónralépésekor a népesség túlnyomó többsége nem katolikus volt. Mindazonáltal a protestantizmus már I. Lipót trónralépése előtt is súlyos veszteséget szenvedett a főurak vallásváltoztatásával. Az urak ugyanis nem elégedtek meg azzal, hogy maguk vallást cseréltek, hanem jobbágyaikat is vissza igyekeztek vinni a régi egyházba. így pl. 1661-ben Illyésházy gróf áttért a katolikus vallásra és így a roppant nagy birtokon, ahol eddig menedéket találtak a protestánsok, ismét bajba kerültek a jus reformandi alkalmazásával. Az áldatlan helyzetet mutatja az 1658-i nagyszombati zsinat, melyen Lippay prímás kijelentette: „Nincs többé Bocskaytok, nincs Bethlen Gábortok, Erdélyre nem támaszkodhattok, nincs többé törvény, melytől oltalmat várhatnátok, azt teszünk vele62