Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Juhász Irén: Késő avar kori leletek Orosházáról

módon temetkezők közt sem társadalmi, sem időrendi különbség nincs. Kürti Béla, a Nagy Katalin által feltárt székkutasi temető kapcsán és más lelőhelyek tanúságait figyelembe véve, megállapítja, hogy e temetkezési szokást gyakorlók valamikor a kora avar korban telepedtek meg a Tisza-Maros-Aranka közében. Igen korán átterjesztették szállásterületeiket a Tisza-Maros-Körösök közére is (KÜRTI, 1983). E sajátos temetkezési mód alapján egy olyan kisebb népcsoportot kell feltételeznünk, aki az avarokhoz csatlakozott és szokását a 9. századig megőrizte. Ennek bizonysága tapasztalható az 1983-86-ban feltárt 422 sírós szarvasi temetőben, ahol 50 ilyen temetkezés volt, kora, közép és késő avar leletekkel. A bónumi temetőben a temetkezés családi, nagycsaládi, mindenkinek előre ki volt jelölve a helye, ahogyan az életben is. Voltak teljesen üres sírgödrök, ezek olyan személyeknek lehettek a helyei, akik a teleptől távol vagy ismeretlen körülmények között haltak meg. A sírokat megásták, talán a temetési szertartást is megtartották és utána újra betemették a gödröt. Erre a jelenségre László Gyula hívta fel a figyelmet (LÁSZLÓ 1944). Mindkét temetőben találtunk lovas temetkezést. A bónumiban 9 lovas sír volt, ezek közül 4 esetben közös sírba temették az elhunytat, az egészben eltemetett lovával. Kiss Attila foglalta össze az avar kori lovas temetkezések változatait (Kiss, 1962), eszerint lehet az ittenieket besorolni, sajnos a legtöbbet annyira megbolygatták, hogy ez a vizsgálat nem végezhető el. A lovas sírok egyik érdekessége, hogy azokban nemcsak férfiak, hanem nők is nyugszanak. A 66. számúban nyugvó női váz felett 2 teljes ló váza feküdt ellentétes tájolással. A Kárpátmedencében ez a ritkán előforduló temetkezési mód azt jelenti, hogy a késő avar korban az előkelő középréteg tagjai körében a nőknek is kijárt a lóval való temetés, igen ritkán fordul elő két ló. Mindegyik lóval eltemetett avar egy-egy kisebb családi temetkezés középpontjában volt. A lovak szerszámzatához tartozó zabla, kengyel, hevedercsat (két utóbbi nyereg meglétét feltételezi, amelyik fából készülhetett és elpusztult) csak néhány sírban volt. Egyetlen lelet képviseli a díszes kantárveretet, az L jelű sírból megmentett két oroszlános faléra (kantárrózsa), melyek kiemelkedően szép ötvösmunkák. Mindkét faléra két részből áll, kerek, enyhén domború bronz lemezből és öntött oroszlánfejből (6. tábla). Az oroszlánábrázolás igen régi időktől az Árpád-korig kedvelt motívum volt. Kádár Zoltán az esztergomi oroszlános freskók eredetével foglalkozó munkában az oroszlánábrázolás eredetével kapcsolatban rámutatott arra, hogy ezek a képek a keleti textilek, selyemszövetek nyomán készültek, a motívum feltétlenül szaszanida hagyományokon gyökerezik (KÁDÁR, 1968). Az oroszlánok eredetét és mintáit ebben a körben kell keresnünk, az iráni kultúra keretében és a szaszanida művészet késői korszakában találjuk meg. Az orosházi oroszlános falerák kiemelkedő szépségűek és értékűek az avar ötvösemlékek sorában (JUHÁSZ, 1989). Magyarországon nincs még egy ilyen falerapár, hanem Trugly Sándor, a szlovákiai 390