Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Takács László: Az irodalomtörténet szolgálatában. (Orosházi muezológusi emlékeim)

nevelkedett fel ugyanis a Kiskunfélegyházi Tanítóképzőben egy szellemi munkára beérett fiatal generáció, többsége évekig még állást sem kaphatott a gazdasági nehézségek miatt. Ezzel magyarázható az a tény is, hogy rendkívül fogékonyak voltak a szociális problémákra, s akkor, amikor ez a generáció ténylegesen szerephez juthatott, olyan feladatokat is elvállalt, amely talán a tanítóképzőben kapott szakképzést meghaladta. Darvas és az Orosházáról ekkor Kiskunfélegyházára járó diákok (Nagy Gyula, Csizmadia Lajos) esetére ez a megállapítás úgy vélem, részben helytálló és igaz. Nem tagadom, engem e téma felé önéletrajzi vonatkozású tényezők vonzottak. Az úgynevezett „Darvas-osztálynak" apám annak idején a Kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetben nemcsak magyartanára, hanem osztályfőnöke is volt. Ez az idő egybeesett az én személyes kiskunfélegyházi gyermekkorommal, amit tudatosan mintegy újra fel akartam eleveníteni, át akartam élni. Ezért kezdtem lelkiismeretes kutatásokba, és nem kevés lelkiismereti probléma is gyötört. Féltem ugyanis attól, hogy túlzottan szubjektív és elfogult leszek következtetéseimben, amit mindenféleképpen el akartam kerülni irodalmi muzeológusként. Erre egyetlen mód kínálkozott: alapos és tárgyilagos adatgyűjtés a még éppen hozzáférhető idő távlatából. Ekkor ismertem meg adatközlőimet, kikhez később a barátság is hozzákapcsolt. Elsősorban Nagy Gyula nyugalmazott orosházi múzeumigazgatóra gondolok. Nagy Gyula példamutató helytállással akkor még naponta tevékenykedett az orosházi múzeumban. A Darvas-ház igen kompetens kezelője volt. Ennek a háznak a kertlábjában épült fel később az orosháziak segítségével az a megyei irodalomtörténeti gyűjtőhely, amelynek szakmai posztjára személyemet tartották megtisztelőén alkalmasnak. Ott lett volna gyakorlatilag a személyes munkahelyem, de annak elkészültéig az orosházi múzeum szűkös főépületében dolgoztam. Nagy Gyula bácsi idős kora ellenére szellemi frissességének teljes birtokában volt. Nagyon sokat tudott Darvas Józsefről, egykori osztálytársáról, s még ennél is többet Orosházáról, a várost körülölelő vásárhelyi pusztáról, a tájegység néprajzáról, szellemi hagyatékáról. Emlékszem, abban az időben múzeumigazgatói emlékeit írta példamutató következetességgel és munkabírással. Miközben én Darvas diákkorával ismerkedtem, Ó kéziratokat készített és nyomdai korrektúrát javított az ideiglenes kis irodahelyiségben a város szélén, s beszélgetéseinkre csak kevéske szabad idejében nyílott lehetőség. De apámban, egykori magyartanárában feltétlenül tisztelte azt a pedagógusgenerációt, amely véleménye szerint (talán ebben tökéletesen igaza is volt) egy olyan tanítógenerációt nevelt a nemzetnek, akik minden nehézség ellenére (vagy talán éppen ezért), rendkívül tettrekészek, sokoldalúak voltak, s a tanítói (néptanítói) munkát nagyon magasra emelték. Ez tagadhatatlanul nagyon jól esett nekem, aki lényegében gyermekkorában, 14 évesen veszítette el tragikus körülmények között az édesapját. Jómagam pedagógusként, szakemberként is arra törekedtem, hogy valamelyest hason357