Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

képpen örökítette meg: „Egy fekete glottköpönyeges ember kék-mázos rossz fazékból csirkéket etetett a tornác véginél. - Kit keres maga? - mordult rám. - Bakó Józsefet! - Én vagyok. Maga kicsoda? - Sinka István. - Sinka? Csakugyan! Ismerem a nevedet! De azt nem tudtam, hogy te ilyen csavargóféle vagy! - Csavargó? Én? - Én nem vagyok csavargó. - Hát jó, jó! - hökkent meg Bakó. Azír, ha mán itt vagy, gyere be! Egy pillanatig azon gondolkoztam, hogy jó lenne innen szó nélkül kifordulni a kapun, és karikázni tovább, hisz íme jó az idő, s ha elfáradok, az úton szunnyadhatok egyet az árokban. Bakó észrevette tétovázásomat, csirkéit mentegetőzve ott hagyta. Megismerkedtünk. S mire az este vékony ködje rálebegett a tájra, a hűvös ember felmelegedettt. Bizony e nélkül a melegség nélkül hideg lett volna a takaró alatt nála. Reggel, mikor előjöttek a tanyasi gyerekek az iskolába, elénekeltette velük a finn himnuszt, aztán elkísért egy darabon. Mikor már elköszöntünk, még utánam fordult, és azt mondta: Neked jó! Te szabad vagy! Látod, én így nem mernék élni!... Ne is add fel a szabadságodat soha! Már jól eltávolodtam tőle, de még mindig azon gondolkoztam, hogy szegény rabbá lett ember, hát miért nem teszi magát szabaddá, hisz előtte a nagyvilág. Lám engem is írnoknak és altisztnek faragnának, de én inkább futok faragatlanul, bizonytalan útjain a világnak. Igen, mert én tudtam, hogy sokkal jobb, ha az embernek a teste rongyolódik, minthogyha a lélek fagy meg!" Tudatosan vállaltuk a regényrészlet ilyen terjedelmes bemutatását, hiszen általa új vonással gazdagíthatjuk Bakó portréját. Nemcsak arról van itt szó, hogy SinЫЬап, a Himnuszok Kelet kapujában délkelet-alföldi költőjében természetesebb és közvetlenebb, bizalmat árasztóbb élmények és tapasztalatok éltek a föld gyermekeinek váratlan összetalálkozásáról, mint a Nyugat-Dunántúl lassan felmelegedő, zárkózottabb képviselőjében, hanem arról is, hogy milyen erős érzelmi szállal kötődött Bakó - a közösségi lélek - a szabadsághoz, az önálló, a pártoktól, intézményektől független, el nem kötelezett élethez. Vérmérsékletük, jövőképük, parasztsorshoz kötődésük, költői képzelőerejük és eszköztáruk gazdagságát tekintve is könnyen felismerhető minőségi különbség van köztük. Sinka az alföldi nyomorgó, nincstelen parasztok, pásztorok és juhászok, béresek és cselédek kínját a saját bőrén érzékelte, gondjait töviről hegyire ismerte és belülről élte át nap mint nap. A költészetnek és a költőnek mágikus erőt tulajdonított, s a verset szülő rideg tényeket - azoknak másodlagos szerepet szánva - egy magasabb jelzőrendszer síkján emelte tiszta költészetté. Bakóban nem izzott ilyen hőfokon a lelkében és tudatában elraktározott paraszti 300