Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

rodott, „rothadó szagát" a frissítő balatoni szél sem tudta elfújni. Egy szívszorító találkozás a tanítás végeztével a tanterembe visszasettenkedő, padok alatt kenyérhulladékot kereső éhes gyermekkel, „ököllel vágta arcába" a keserű tényt, a megcáfolhatatlan igazságot: hiábavaló és céltalan itt minden erőfeszítés - bármilyen verejtékes legyen is -: az otthon nyomora ellehetetleníti az iskolai nevelés örök eszményeit. Az élet szépsége és értelme csalóka mese csupán, ha éhezik a nép. Gyökértelen és ingatag, kiszikkadt ideák - a családi ház, a társadalmi környezet „egyetlen rideg szava": nincs kenyér! elegendő, hogy menthetetlenül kudarcra és halálra ítélje őket. 1931-ben három kéményének „temetős csendjével" és golgotás hangulatával (balon fïigg a remény, jobbon a nincs, a középsőn haldoklik már az élet) búcsúzott tőle a vedlő, régi élénk színét és üde szellemi frissességét vesztő középdunántúli község. Hagyta, keresse máshol élete és rendeltetése értelmét. így jutott át a Tiszántúlra, Orosháza tanyavilágába, az ún. monori határrész két tanerős, egy tantermes iskolájába, ahol a IV., V. és VI. osztályosok és az ismétlősök oktatását bízták rá. Színes új világ, új típusú emberek fogadták itt: dolgos, célratörő parasztok. Szöges ellentétei azoknak, akiket szülőfalujában ismert. Ott - ahogy írja - „a lelkek tunyák, alusznak", s a társak a merészeket gúnyos, hideg szemmel lohasztják csüggedőre, itt vállalják az izzadásos, nehéz munkát, s „a rohanó élet útjából" nem állnak félre „pipás szemlélőnek". Az előző évtizedek: a századforduló „csikasz dühe" dolgozik bennük; a „garasmentő mánia" és a „legendás koplalás" úgy megedzette, úgy rászabadította őket a vagyonszerzésre, „mintha valami évszázadok alatt fölhalmozódott irgalmatlan éhséget akartak volna megenyhíteni" (Darvas: Egy parasztcsalád története). Gondolkodók és földimádók - anyagiasak és vagyonszerzők. Rátartiak, kik az „asszonyukat is földdel mérik". Büszke garral, mint uralkodó a várából tekint végig mindegyik a maga asztagjain; tekintélye és hatalma a „birtok" függvénye: Ahány holdja, annyi lépcső, Százon fölül nincs már irgalom. Gőg a trónja, onnan ítél. Monoron valójában az okosan irányított kisbirtok életrevalóságán ámult el Bakó. Más szóval: felismerte a belterjes gazdálkodás, a kisbirtok-kultúra változatosságának a fölényét a nagybirtokkal szemben. Féjához hasonlóan benne látta az általános nyomorból való kilábalás lehetőségének egyik legbiztonságosabb 294