Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

tényezőjét. Gyönyörködve szemlélte a „legnagyobb magyar falu" vallomásos piacát: a „baromfihadseregek, tojáshegyek, gabonászsákok ezredeit" s a konyhakertészet remekeit. „A magyar föld élő múzeuma" lett számára is az orosházi piac, és kifogyhatatlan buzgó forrása az ésszerűen termelő tanyai kisgazdaság. Piaci napokon, városba menve egyenesen megittasult az eléje táruló festői látványtól, a lenyűgöző, erőt sugárzó paraszti demonstrációtól: Tíz kocsi, húsz kocsi, száz kocsi mind rohan. Szépek a hajtók, s kik húzzák táncosan. Parasztkevélység zsúfol meg minden kocsit A küllőktől egész a pompás ostorig. Reszket a lég is, mint csókleső kamasz, Még az út is rövidebb, mert sejdül a tavasz. Tíz kocsi, húsz kocsi, száz kocsi mind tele, Omlik a vidék vére, húsa, veleje. Röfög, kottyog, gágog, pityeg, bőg és nyerít, Most viszik a tanyák örök zenészeit. Mind hangol és próbál, hogy tudjon hangzani, Mert jöttük jelzik a város tornyai. Száz kocsi, kétszáz, tán vége se szakad? Mintha nászra menne, minden csak kacag, Csattog, gördül, harsog a szép kocsi-folyam, A hajtók s a lovak versengnek boldogan. Ez a mámor nem holmi parasztromantika szülötte, hanem a valóságé. Bakó zuhatagos életének sötét élményvilága, zsellér-józansága, végtelen realitásérzéke s mindenekelőtt a tanyai árutermelő kisbirtokos szegényparaszti környezettel kiépített nyüt, őszinte kapcsolata is hevesen tiltakozna a hazug hangvétel és hurráhangulat ellen. A paraszti gondolkodás ugyanis mindig a konkrét valósághoz tapad, abba kapaszkodik, bármilyen változáson megy át az élet. Ezért nem téved sokat. Bakót is, aki önkéntesen vállalt külföldi vándorlásain - a nyári szünidőben többnyire gyalog járta végig fél Európát, és ki így sokféle emberrel kerülvén személyes kapcsolatba, -jól megismerte a társadalom különböző rétegeinek természetrajzát, ez a racionális-reális életszemlélet védte meg az aránytévesztéstől. Költői látásmódján, jóllehet többen sorolták teljes joggal a népi írók eszmetársai közé (versei közt az Adyt dicsőítő, Móricz Zsigmondot és Szabó Lőrincet búcsúztatók mellett Sinka, Féja és Illyés nevével és dedikáció]ával találkozunk), ezért nem hagyott semmi nyomot Szabó Dezső neoromantikus parasztimádata és „nehéz földalatti rázkódásokra figyelmes", dühödt, lázadó expresszionizmusa. Verseiben, prózai írásaiban nincs semmi ködös tragikusság, sem nemzetféltő pesszimiz295