Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

rajzi egység ipari, kereskedelmi, közigazgatási centruma. Jelentős értelmiségi bázissal rendelkező település: járásbírók, szolgabírák, papok, orvosok-körorvosok, ügyvédek, közjegyzők, adóhivatali tisztviselők, telekkönyvvezetők, körjegyzőségi dolgozók, banktisztviselők, kulturált kereskedők, sikeres ipari vállalkozók népes hada fémjelezte rangját. Nem „sárból vert, dugott falu", ahol a tanító „a minden és a semmi". Bakó — ahogy az itt írt, majd a későbbi, első iskolájára és munkahelyére emlékező versei tanúsítják - nem lett az újfajta életvitel szánalmas követője és rabszolgája. Nem igyekezett baráti kapcsolatokat kiépíteni a község vezetőivel. Nem tudni: józan tartózkodás, oktalan félelem vagy valamiféle belső tartás okozta-e, hogy eldobván a zsellérsors nyomorúságos gönceit, nem használta ki a beosztásával együtt járó, szinte kézenfekvő lehetőséget a vidéki értelmiség szellemének alaposabb megismerésére, új barátok szerzésére. Attól tartott, hogy körükben társtalan idegen lenne a maga lehangoló lázáros élménykincsével, hiszen a kezdőember félszegségével a „hivatalt is kényszerzubbonyként hordja" még magán, s reménytelen minden kísérlete az elfogadható, egészséges asszimilációra? Hiába őrli-rágja a sok illemet, mindenre csak „nem" a felelet. Erős népi elkötelezettségével a somogyi kisemberek körében lelte fel azt a rokonszenves közeget, amelyben jól érezte magát. Az ő szemüvegükön át nézte a két tornyú és a két kéményű {Somogy című versében egy kisebb téglaégető kéményét is beleszámítva három), „százlépcsős" falu küzdelmét a gazdasági válsággal, és becsülte Somogyország „lázadó hónát — a fajtáját féltő végzetes magyar": Koppány birodalmát, ahová azért vetette a sors, hogy újra „szítsa a vért s az ősi dacot", és meggyőződjék róla, vajon az alélt arcokon Fel tud-e gyúlni még a fájdalom, Mikor a lázadók, a Koppányok Keservét dalba harsogja. De harsogta-e vajon koppányi daccal? F éj a politikai agitációjának tüzével és erejével kétségtelenül nem. О csak apró gyertyácskákat gyújtogatott jelzőlámpásoknak a valóság irtóztató sötétségében. Nincs bennük heves, indulatos vád. Talán nem is bízott szavainak forradalmasító erejében. Irt mégis. Látszólag politikamentes objektivitással, mintha Illyés valóságfeltáró buzgalmát és később megfogalmazott elvét („... növeli, ki elfödi a bajt", s „ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja") követte volna. Vagyis „csendes forradalmárként" szolgálta a „zajtalanul és félelmesen" érő időt. A „céltalan élet", a „gonosz nincs" uralmának riasztó, figyelmeztető jegyeivel Bakó már a gazdasági krízis első éveiben Tabon megismerkedett. A valóság ápo293