Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

„Olyan boldog voltam, mint a szerelmes, akit végre magára hagynak a kedvesével, s nyugodtan, zavartalanul élvezheti a boldogság édes perceit. Pontosan emlékszem erre az estére. Minden perc az eszemben van még, ahogy előrehaladtam a rajzolással. Milyen türelmetlenül vázoltam fel először a körvonalakat, aztán milyen boldogan kezdtem el, hogy a szakállat, a bajuszt és a szemet megrajzoljam ... Lassankint kialakult a rajz és a papiroson megjelent Széchenyi feje, valóban hasonlított az eredeti képhez. Hirtelen megszólalt valaki a hátam mögött: - Te még nem alszol? A nagybátyám, ki közben hazajött. Féltem, hogy kikapok tőle. О csak odanézett a rajzomra, látszott rajta, hogy nagyon meg van lepődve és hosszan szemlélte az arcképet, amely már majdnem teljesen elkészült. Végre megszólalt örvendezőn: - Nna! Talán még festő is lehet belőled!... Egész éjszaka nem tudtam aludni és másnap újra nagy láz gyötört, de én csak reszketve és vacogó foggal motyogtam magamban: »- Talán még festő is lehet belőled!...« Istenem, remélhetek-e ennél szebbet? Festő, festő!... Még nem is gondoltam rá, hogy valóban az leszek, de tudom, hogy ettől kezdve már nem firkáltam tovább össze-vissza céltalanul. Ereztem, hogy alaposan kell rajzolnom és nem azért, hogy csak az unalmat elkergessem. Komoly tanulmányszámba ment mostantól minden ceruzavonásom. A láz nem múlott, s nagyon sok hónap telt el anélkül, hogy javult volna az állapotom. Arzént szedtem és sok gyümölcsöt ettem, de ezeken kívül minden mást is, amit az orvos megtiltott. Csak azért, hogy minél tovább a pusztán maradhassak, betegen, gyengélkedőn. Közben megérlelődött bennem az elhatározás, hogy festő leszek. Az asztalosműhelyt már egészen elfeledtem, minden bajjal és szomorúsággal együtt. Kísértetnek túnt fel előttem az egész mesterség, ami elől bottal és kővel kergetnek. Nemsokára aztán a nagybátyám ezekkel a szavakkal fordult hozzám: - Ha olyan szívesen rajzolsz, vehetsz egy-két rajz-órát, hiszen ezt a tudományt hasznodra fordíthatod mint asztalosmester is!..." A mindig pragmatikus Reök Istvánra ismerünk e sorokban. Ha Miska ennyire szeret rajzolni, s ereje is van hozzá, ne csak kedvtelésből rajzoljon, hanem úgy, hogy haszna is legyen belőle. Reöknek ez a magatartása még gyakran előfordul Munkácsy és Reök István kapcsolatában. „Örültem is, meg nem is az ajánlatnak. Megint a gyalupad mellé álljak? A fejem búbjától a lábam hegyéig elfogott az utálat. Most már beleszoktam a gondolatba, hogy festő leszek és nem akartam visszamenni az asztalosműhelybe. Mindenesetre nem ellenkeztem, gondoltam, a rajzórákat semmiképen sem szabad elszalasztanom. Másnap nagybátyám elvitt egy Fischer nevű német festőhöz. Azt mondta, ez a legalkalmasabb mester, akitől sokat tanulhatok." 93