Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

nem, milyen szomjas voltam! A vályú körül mozgalmas élet folyt. Itatták az állatokat és a parasztok letelepedtek falatozni. Erről tudtam meg, hogy dél van. A gyomromban ugyan már régóta ebédre harangoztak, de éreztem, hogy még messze kell mennem, amíg asztalhoz kerülök. De mennél közelebb jutottam, annál jobban izgatott, hogy mit mondjak nagybátyámnak és akármit mondok, mit fog rá válaszolni?... Megható beszédre készülődtem, amelyben nyomorúságomat mesélem el neki - gondolkoztam éppen - és lesz, ami lesz... - Ha nem érek célt - annál rosszabb!... Hirtelen kocsi állt meg velem szemben, amelyben Reök bácsinak egy barátja ült: - Nézze meg az ember - itt a Miska!... Hová készülsz? Mit keresel az országúton? ... - Nagybátyámhoz megyek... A jó ember látta, hogy nagyon félek és rábeszélt, hogy üljek be a kocsijába, majd visszavisz Csabára, Langi uramhoz. - Köszönöm a szívességét, de nem fogadhatom el - mondtam. - Nem megyek vissza, s magam is eljutok oda, ahová akarok... Két óra lehetett, mikor a kis tanyai házat körülölelő fákat megpillantottam. Beárnyékolták a szalmafödelet, s a szívem hevesen dobogott, mikor odaértem. A jó sorsra bíztam mindent; a házőrző kutya nem ismert, s hangos ugatással fogadott. Egy perc múlva már a konyhaajtóban álltam, ahol étvágygerjesztő, jófajta illatok csildandozták az orromat. A cseléd nem ismert és barátságtalanul bámult felém, biztosan csavargónak nézett. Megnyugtattam, és úri módon bemutatkoztam neki. Aztán - a szívem majd kiugrott - kinyitottam a szobaajtót. - Nini, Miska!... - szólt nagynéném. Éppen bevégezték az ebédet. Hárman ültek az asztalnál. A harmadik egy kis gyerek, aki magas székben trónolt. Nagyon szép családi kép volt, most láttam először. - Mi az ördög hozott ide? - kérdezte nagybátyám mérgesen és dörgő hangon. Erre a megszólításra minden bátorságom eltűnt. Némán és félénken reszkettem az ajtónyílásban... - Megszöktem... nyögtem ki végre. És sírva fakadtam. - Mit csináltál? Megszöktél?... Na, ez szép dolog. Azonnal visszatakarodsz! Megértetted? Azért adtalak oda, hogy ott maradj. Itt nincs semmi keresnivalód! Egy-kettő, pusztulj! Nem is akarlak látni!... Azt hittem, hogy Reök bácsi majd csak megváltoztatja a tervet és nem mentem ki a szobából. Erre újra megismételte a parancsot, most már olyan hangon, hogy minden reményem elveszett. Hát jól van! Gyerünk!... Nem ellenkeztem tovább, s mentem ki a szabad ég alá, amely tán soha se látott olyan szerencsétlen gyermeket, mint én voltam. Most aztán hová menjek?... Enni - ez volt a legfontosabb, mert a forróságban 76