Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

eltikkadtam és megéheztem a vándorlásban. Első pillanatban a szolgálótól akartam kérni valami ételmaradékot, de büszkeségemben elálltam ettől a tervtől. Inkább elhatároztam, hogy elmegyek az Apponyi-gazdaságig, ahol volt egy ismerősöm. Odáig még egy jó órát kellett gyalogolnom, ami valósággal lehetetlennek látszott, úgy el voltam csigázva, de nem akadt más választásom és bátran nekivágtam az útnak. Már messze jártam a tanyától, mikor nagybátyám úgy látszik megszelídült és minden irányban kiküldte embereit, hogy megkeressenek. Visszamenjek? Soha! De egy óriási parasztgyerek megfogott és nem engedett el addig, míg nagynéném is oda nem érkezett. Kérlelt, hogy menjek vissza. Le kell szögeznem, hogy nagy elhatározásba került, amíg engedtem a szándékomból. A néni úgyszólván erőszakkal cipelt vissza magával és útközben azt erősítgette, hogy nagybátyám csak tréfált velem. A szolgáló közben észrevette, hogy egy kis családi dráma játszódott le a famíliában, s felmelegítette az ebéd maradványait. Nagyon, nagyon ízlett az étel, pedig könnyeim valósággal elsózták, mert sűrűn potyogtak a tányérba. Nagybátyám ezalatt faggatott, hogy mi történt velem és én minden szónoki képességemet összeszedve elpanaszoltam keserveimet és kijelentettem, hogy szabóinas szeretnék lenni. - Majd meglátjuk mi lesz - felelte. - Addig is, míg eldől, itt maradsz nálunk! ... Most már nem törődtem vele, hogy Langi uramék mit szólnak a szökésemhez. Két-három napig tartott a boldog élet. Nem tanultam és nem dolgoztam, enniinni volt bőven, a jó ebéd után pompás vacsora következett! Mégis kíváncsi voltam, hogy mi lesz ennek a vége? Nagybátyám nem is említette, hogy visszaküld; sőt azt vettem észre, hogy jókedvűen hagy rám mindent. A boldog semmittevésnek adtam át magam, mire egy reggel így szólt: - Tulajdonképpen elég volt a lustaságból. Biztosan jól tudsz festeni, hát mázold be a kocsimat! Kétkerekű talyigáját gondolta és sorsának senki sem szegülhet ellene!... Másnap már újra festéket kevertem, hogy bemázoljam a kocsit, sőt az ajtókat is és azon tűnődtem, hogy tulajdonképpen semmi különbség nincs aközött, hogy valaki a nagybátyja holmiját festegeti, vagy a csabai polgárok kerítéseit. Alig készültem el ezzel a munkával, bútorokat javítgattam. Mikor aztán a konyhában nem akadt egy rozoga szék sem és egyetlen asztallába sem döcögött az egész tanyán, szóval négy-öt hét múlva, mikor mindent, mindent elvégeztem, amit csak rám bíztak: nagybátyám komolyan beszélgetett velem. - Látod, látod: már egészen a szívedhez nőtt az asztalosmesterség. Gyere, menjünk vissza Csabára! Úgy is történt. A majszter úr és az inas újra összekerültek a kölcsönös kimagyarázások után: megint ott voltam a régi helyen. Nem bántam meg, amit tettem és 77