Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

tern, már sötétedni kezdett. Az ég alja sárga lett és az egész környék abba a mélabús ködbe burkolózott, amely a sík, csendes puszták sajátos hangulata. Valósággal borzongva vágtattam a sírok között, a temetőkert kijárata felé. Nem néztem hátra, mert féltem, hogy a halottak utánam kiabálnak, s mintha a feszületen azért tárult volna szét a két kar, hogy hívjon, csalogasson: -Jöjj!... Jöjj!... Most már szaladtam. A szél fütyürészett és a szemem tele lett könnyel. Mikor először lopva hátrapillantottam, a temető ködbe borult, s csak a Krisztus-szobor emelkedett ki hívogató két karjával a homályból. -Jöjj!... Jöjj!... Csak akkor nyugodtam meg egy kicsit, mikor már kiértem az országútra, s egy szénásszekérrel találkoztam, amelyet két ökör vontatott. A szekér mellett parasztok lépkedtek, a szájukban füstölgő pipával. Hozzájuk csatlakoztam, s mire a csabai útkereszteződéshez értünk, már korom sötétség lett. A műhelyben vidám munka folyt, azaz a legények vidáman fütyülgettek és danolásztak. Időről-időre abbamaradt a munka, beszélgettek, vitatkoztak, pipára gyújtottak, vagy szitkozódtak, okkal, vagy ok nélkül. Mihelyst beléptem, rögtön megparancsolták, hogy enyvet melegítsek. Legalább én is melegedtem. Hiszen nem is emlékszem vissza, hogy egész életemben valaha jobban fáztam volna, mint ezen az estén. Végre Ancsa is megjelent az ajtóban; most még nagyobb szeretettel örültem neki, mint máskor. Langi uram imádta a sonkát és a kolbászt, és sok disznót hizlalt. Öt-hat koca röfögött állandóan az istállójában s napról napra megelégedéssel nézte, hogy mennyit híznak. De a magyar disznó sonkája csak akkor finom, ha nagyon jól táplálják az állatokat. A disznók meg is követelik a jó moslékot, különösen, ha olyan arisztokratikus hajlamúak, mint a Langi uraméi!... Legjobban szeretik a kukoricát. A majszter annyira a kedvükben járt, hogy megkímélte a disznókat a kukoricacsutka ropogtatásától, s az inasokkal morzsoltatta le a szemeket. A hizlalás ideje alatt, a kemence mellett, már minden este várt ránk szakajtószámra a kukorica, s ez barátságossá varázsolta a téli estéket. A hosszú-hosszú esték kukoricamorzsolással teltek el, néha éjfélig is elszórakoztunk a testet-lelket üdítő munkával. De vissza akarok térni arra az estére, mikor a temetőből hazajöttem. A disznókat még nem hizlalták, nem volt kukorica morzsolás, s azt reméltem, hogy vacsora után az édes álom azonnal elringat lágy karjaiban. Mihelyst megvacsoráztunk, aludni mentem, a többiek pedig az izzó kályha köré telepedtek. Már félig aludtam, mikor éreztem, hogy hálótársam végigmászik a fejemen és a mellemen, ahogy elfoglalta mellettem a helyét. Mint a heringek a sóshordóban, olyan sűrún feküdtünk a hálókamrában mi is. Alig hunytam le a szememet, valaki kopogott az üvegajtón. Félálomban láttam, hogy az ajtónyílásban megjelenik Langi mester, s egy szál gyertyával világít magának. A gyertya lángja táncolva lobogott az erős 65