Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

nevezték őket - bejártak hozzájuk a városba, vendégségbe. Néha, ha jól emlékszem, huszonöt-harminc ember ült az asztalnál. Nagybátyámmal rendszerint csak ott találkoztam. Amióta Langi mesterhez kerültem, nem voltam nála látogatóban .. .Ferenccel egész nap rajzolgattunk a kerek asztalnál, s én eközben elfelejtettem egész heti nyomorúságomat." Aztán Feri is elkerül a háztól, de Miska ezután is Vidoszkyéímál tölti vasárnapjait: „az asztalnál várt a rendes helyem és a terítékem, s nagybátyám - aki csak vasárnap jött be a tanyájáról a városba - szintén ott volt. " Meglepő az a nemtörődömség, melyet Reök tanúsított Miska iránt. Lett volna alkalma, hogy egyszer-egyszer kihívja vasárnap a tanyára, de Miska csak másfél év múlva látogatja meg, akkor is majdnem visszazavarja. Nyomós oka volt ennek a magatartásának! Csökönyössége, rögeszmévé vált rossz véleménye a fiúról? Vagy más? A már idézett Fábry Sándor szerint a fiatalasszony nem tűrte a háznál Miskát. Az Emlékeimből nem ez derül ki. Sőt Munkácsy mindkét szökésekor „Mari néni" az, aki igyekszik elsimítani az ügyet, lehetővé tenni Miska maradását. Nem hívja sem Reök, sem Mari néni a tanyára, hogy éreztesse hozzátartozásukat. Helyette Vidovszkyékhoz jár minden vasárnap. „A rövid vasárnap természetesen csak szomorúbbá és elviselhetetlenebbé tette a hosszú hétköznapokat. Társaim irigyeltek és nagyon haragudtak rám, hogy Vidovszkiékkal jó barátságban vagyok, legfőkép pedig Langi uram, akit csak mint valami alárendelt idegent kezeltek Vidovszkiék. Ha náluk dolgoztunk, akkor a jó aszony mindig asztalukhoz hívott, s akármilyen piszkos is voltam, együtt ettem a gyerekekkel. Ha tudta volna, hogy utólag mindannyiszor meglakolok ezért!... Munkácsy maga is többször leírta, hogy nem a munka miatt borzadt az asztalosságtól. Az igazi asztalosmunkát szerette: „Mikor először kaptam kézhez a gyalut, ... munka közben boldogan vettem lélegzetet és úgy éreztem, testem-lelkem újraéled, mialatt kis szögeket faragok a fából, akárcsak valami mesterművet teremtenék. " Ilyen megnyilatkozását máshol is találnánk. Mestere, a környezet magatartása, a kisinasnak kijutó rabszolgaélet tette elviselhetetlenné helyzetét: „Nem akarom magamat olyan színben feltü ítctni, mintha mindig ártatlan áldozat lettem volna, aki csak a rövidebbet húzza, általában sorsom éppen olyan volt, mint a többi inasé. Tudja mindenki, hogy az inaskodás nem a legnagyobb gyönyörűség. Én azonfelül érzékenyebb is voltam, mint a többiek, hiszen nagyon fiatal voltam még, s nem olyan környezetben nőttem fel, mint inas-társaim. Mikor visszaemlékezem régebbi életemre, nagyon szomorú perceket éltem át, amit még kellemetlenebbé tett társaim irigykedése. " Munkácsy ezekben a sorokban az asztalosévek szenvedéseinek kulcsát adja. 59