Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

a kereszten s csak az izgatott, hogy mit jelentenek a tekervényes véres hurkák a szobor testén. Úgy hiszem, hogy Langi uram az Üdvözítő beleit akarta szemléltetni, ahogy a haláltusa szenvedéseiben rángatóznak... De ez sem tartott vissza attól, hogy a művet olyan büszkén bámuljam, mintha csak én alkottam volna. Boldogan és örömmel vettem tudomásul, ha vevő akadt, aki megvizsgálta és aztán magával vitte" - írja későbbi inaskorából Lang uram művészi fantáziájának alkotásairól. De most még csak a kezdetén járt, a legelején: „.. .a mester elénk jött és a műhelybe vezetett. Tágas helyiség volt, tömve bútorokkal, minden munkaasztal előtt hegy magasságig nőtt gyaluforgács és a legények gyalultak és fűrészeltek. Nagybátyám egy pillantást vetett az egészre, aztán a mesterrel együtt félrevonultak, hogy utolsó kívánságait tolmácsolja. Az udvaron tőlem is elbúcsúzott. De csak akkor vettem észre bizonyosan, hogy ott maradok, mikor már az utcán volt és becsapódott mögötte az ajtó." A KISINAS [1855-1856] Az első nap mély emléket hagyott Munkácsyban, s teljes részletességgel leírja mindazt, amit látott, ami szokatlan és új volt számára. „Tehát asztalos vagyok! Mikor egyedül maradtam, a mester újra a műhelybe vezetett. Mostantól kezdve ő parancsolt; mintha máris valami változást vehettem volna észre arcán, amint lassan és döcögve ment; s ha nem kábított volna el a gyalulás öröme, bizonyára felismerhettem volna új mesterem elragadó jellemét. Legnagyobb örömömre azonnal ruhát cseréltem, azaz levetettem cipőt, kabátot és mellényt, aztán felgyűrtem az ingem ujját és kék kötényt kötöttem magam elé, ahogy a műhelyben szokás volt... Mihelyt átöltöztem, a mester a legények és inasok elé állított, akiknek engedelmeskednem kellett; a legényeknek azért, mert joguk van hozzá, hogy parancsoljanak, az inasoknak pedig azért, mert öregebb és régibb inasok voltak nálamnál. Mindnyájukra emlékszem, még most is látom őket; legkivált az öreg Jánost, akit németesen Johann-nak neveztek, ő éreztette velem legelőször a tekintélyét. Megparancsolta, hogy enyvet melegítsek. Egyik inastársam - a bácsi gazdasszonyának fia - azonnal elvezetett a sötétkamrába, amely nem volt nagyobb egy négyzetméternél. Itt, mint valami Veszta-tűzhelyen, az enyves fazék alatt a hamuban 54