Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

AZ »ÚRFI« INASNAK MEGY Miska nem sokáig maradt Reök bácsi nyakán. Közel járt a 11. évéhez, el kellett hát dönteni, mi legyen belőle. Tovább taníttatni csak más városban lehetett volna, Csabán legfeljebb mesterséget tanulhatott. (A csabai gimnáziumot megelőző magániskola 1855 őszétől indult.) Reök a mesterségre adást választotta. „Egyszer így szól hozzám: - Fiam, nincs szándékomban (Végvárinál: módomban), hogy taníttassalak. Különben is manapság sokkal jobb, ha valaki független és szorgalmas mesterember, aki a két keze munkájából él, mintha szegény úrféle, aki állás után szaladgál, amit végül is elkapkodnak az orra elől. Nem lennél asztalos?..." Munkácsy asztalossága gyermekkori szenvedéseinek mélypontját jelenti majd. Az Emlékeim keserű sorait olvasva joggal vetődik fel a kérdés: mi késztette Reököt, hogy neveltjét ilyen megalázó sorba taszítsa. Említettük, hogy Munkácsy sorsáról előbb-utóbb dönteni kellett: tovább tanuljon-e, vagy itthon válik valamivé. Ismerve Reök életszemléletét, azt a magatartást, amely nem tűr céltalan semmittevést, ez a döntési szándéka érthető. Munkácsy idézett soraiból is ez a racionális gondolkodásmód rajzolódik ki: az állás után szaladgáló „szegény úrféle" helyzetéhez keserű tapasztalat volt saját élete. Maga is abbahagyja szellemi foglalkozását, s elvonul a pusztára, ahol béresekkel bajlódva gazdálkodik. (Reöknek ez a racionalista életfelfogása később is előkerül Munkácsy életrajzában: 1861-ben Gyulára kerülve a betegeskedő Miskát Fischer rajztanárhoz küldi, mert ez hasznára válik az asztalosmesterségben. A betegség idejét is igyekezett hasznossá tenni Munkácsy számára.) A másik okra, amiért nem taníttatta Miskát, ugyancsak az önéletrajz ad feleletet: „Tévedésből se higyje senki, hogy megértettem nagybátyám szavait. A gon48