Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

Elmesélgettek a híres olasz remekekről, s megmutatták a legnevezetesebb alkotások rézmetszeteit. így ismerkedtem meg a nagy mesterekkel, s azóta sem ismerem őket máskép, pedig Velencében is, Rómában is jártam, mielőtt Párizsba jöttem... Na gyón jól éreztem magam ebben az áldásos környezetben. Végre szabadon lélegzettem. A nap legnagyobb részét kint töltöttem, s azt rajzoltam le, ami kezem ügyébe esett... Hat hétig vagy két hónapig tartott ez a boldog élet, aztán folytattuk a vándorlást". Szamossyt Karácsonyi grófék hívták meg Buziás mellé egy kis faluba, Beodrára. Munkácsynak Szamossy mellett volt a szobája, de étkezésnél a lakájok közt az asztal végén kellett helyet foglalnia, s ezt annyira zokon vette, hogy kiköltözött a kastélyból a helybeli mészárosékhoz. Nappal Szamossyval volt, de kosztra s kvártélyra a mészároséknál maradt. „Már rég elutaztam volna a faluból, csak nem tudtam otthagyni drága mesteremet. De meg volt írva a sors könyvében, hogy mégis el kell válnom Szamossytól, s vissza kell térnem Roek bácsihoz, ahonnan újra útra indulok. Már ideje volt. Legfőbb szükség volt rá, hogy lássak és tapasztaljak. Ormos társaságában teljesen kinyílt a szemem, s éreztem, hogy az akadémián van a helyem." A „sors könyvéről", amely Munkácsyt visszavezeti nagybátyjához, Szamossy önéletrajza veti le a fátylat: „.. .midőn Karácsonyi Guidó gróf által hosszabb időt igénylő munkák elkészítésével bizatván meg, Miskát nagybátyjához küldöttem azon utasítással, hogy folyton természet utáni rajzolással foglalkozva, várja be az időt, midőn megbízatásom teljesítése után együtt Párizsba fogunk utazni." (Az említett munka három évig tarott Karácsonyi gróféknál Beodrán és Budán, így kettőjük sorsa másképp alakult.) így érthetjük meg, miért „kísérte" Szamossyt Aradig. „Szamossyt egészen Aradig kísértem. Ott aztán festéket vásároltam, s elhatároztam, hogy mihelyst nagybátyámhoz érek, hozzákezdek a komoly festéshez. Elbúcsúztam a derék Szamossytól. Nagyon érzékeny volt a búcsú. Hiszen még most is és örökké hálás vagyok neki azért a sok jóért, amelyben részesített. Az élet hívott, s nem tudtam ellentállani. Meg kell kezdenem a munkát - gondoltam - nem is fontos, hogy mi lesz a vége... Milyen rövidnek túnt fel ez az idő!... Éppen tizennyolc hónapja, hogy Szamossy tanítványának fogadott..." Közel negyedszázad múlva, 1885-ben, Ormós Zsigmond kérésére írt önéletrajzában Szamossy Elek, akkor nagyváradi rajztanár, így emlékezik meg Munkácsy felfedezéséről: „Velencéből négy évi ott tartózkodásom után visszatérve, előbb Bécsbe, később Harucker és Wenckheim családok történelmi arcképeinek festésével foglalkozva a békés-gyulai várkastélyban töltöttem tíz hónapot. Itt ismertem fel az asztalostanonc Lieb Miskában ama ritka művészi tehetséget, mely megnyerő 124