A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”

Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története" Beszéltem földrajzi dolgokról, a hegyekről, tengerekről, szigetekről, a hajózásról, a gőzgépekről; beszéltem a történelemből a keresztes-háborúkról, a 30 éves háborúról, a Rákóczy féle szabadságharczról és az 1848-1849-ik évi önvédelmi harcról; Napóleon kora háborúiról, Mária Terézia alatti 7 éves háborúról. Bemutattam az ipari szakoktatásra készült „Minta-Lapokat". Ezen előadásokra a múzeum ama tárgyai adtak alkalmat, melyek e korokból valók s amelyek a látogatók egyik-másik csoportjának figyelmét lekötötték, tudás-vágyát felköltötték. A tárgyak e 9 év alatt is gyűltek és szaporították a számot. A „Békésben" mindig nyugtáztam az adományokat. 1908-ban meghalt Marjai Szabó István az alatt míg a Kolozsvári archaeologiai tanfolyamon valék. Hagyatékában maradt a Laposhalom tárgyaiból sok kis edény és sok nagy. Özvegye megvétel végett fölajánlotta a múzeumnak. Pénze a Közművelődési Egyesületnek nem volt. A múzeum őr levélben folyamodott Wenckheim Krisztina grófnőhöz segélyért, illetve 200 koronáért, mint amennyit az özvegy kért a tárgyakért. A segély kérését megkönnyítette az, hogy hivatkozhattam arra, hogy a múzeum támogatása mellett, egy 5 gyermekes özvegyen segít a grófnő kegyes adományával. A jótékonyság angyala harmadnapra levelem kelezése után már kezemhez juttatta posta útján a 200 koronát s így azon megvettem a gyűjteményt. Érdekes ezen gyűjtemény tíz nagy edényének lelési körülménye. Sajnos! azonban hogy a 20 edény közöl csak 6 jutott a Múzeumba, 4 elkallódott. A Lapos-halom sánczának külső oldalában, a délnyugati oldalon földforgatással foglalkozott egy gyula-Varsándi oláh ember, a föld tulajdonosa. Egyszer csak megcsördül az ásója valamiben - az egyik nagy edényben, - Marjai éppen akkor ásatott nem messzire a csabai múzeumnak, az ember elszaladt hozzá és hívta megnézni, vájjon mi van az ásója végén. Marjai azután óvatosan ásatta meg a helyet és talált egy négy szögletű gödröt, melyben cserép-edények voltak finom futó-homok közé lesűlyesztve úgy, hogy a homok nem csak az edények közeit töltötte ki, hanem az edények belseit is. Világosan látszott tehát, hogy az edények tulajdonosának menekülni kellett az ellenség elől és hogy becses edényei az ellenség kezébe ne jussanak, gödröt ásott s abba bizonyossan ama reménynyel temette azokat, hogy viszszatérésekor ismét használhassa. Ügyességre és tapasztaltságra vall az, hogy az üreget finom homokkal úgy töltötte ki, miszerint az edények üre is azzal volt tele. Tudta, hogy a minden oldalról egyformán ható nyomás megvédi az edényeket a széthasadástól, a széteséstől. Szegénynek azonban a reménye nem teljesült; nem jött többé vissza lakóhelyére, nem ásta ki a kedves talán saját-kezűleg készült edényeket. 3400 év múlva találta fel olyan ember, aki nagyot bámult az edényeken, de volt gazdájok tragikus sorsát bizonyosan föl sem tudta fogni. Neki és nem nagyon régi őseinek csak letelepedni kellett és a jó magyar földet földurnia, hogy kalács-szerű fehér kenyérhez és hozzá Ízletes borhoz jussanak. Istenem! minő hálátlan nép az oláh! A Marjai gyűjteményének ez a hat edénye sok oldalú körülményét magyarázza annak a távoli időnek, melybe visszaröpülni elfárad a gondolat. Az 1908-ik év eszerint jelentős év lett a múzeum történetében, az által, hogy az őr az archaeologiai tanfolyamon vett részt, látta a gyula-fehérvári katedrálisnak az eredetivé való vissza építését, a római házak, fürdők alap maradványait a vár alatti ásatás eredményéül. 427