A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós Az 1908-ban meghalt Marjai Szabó Istvánnak régi cserép edényeivel, melyek hagyatékában maradtak, Wenckheim Krisztina grófnő nagylelkűsége folytán, megbővült a Múzeum. Végre 1908-ban vitték el a Múzeumból az alapító, id. Mogyoróssy János könyvtárát az újonépült gymnasium két termébe, a nyilvános könyvtár számára, mely esemény alkalmul szolgált arra, hogy az őr szak-könyvtárt létesítsen a Múzeumban. A Marjai-féle gyűjtemény és az év folyamán nyert és szerzett tárgyak számára ismét kellett egy pár üveg-szekrény, melyekbe az 1909-év márczius havában el is helyeződtek. Az alatt a 10 év alatt, mely az 1898-tól 1908-ig lefolyt az őr megszerezte a gyulai mester-czéhek statútumait és a czéh-ládák közül a szabó-czéh, kovács-czéh, kerékgyártó-czéh, asztalos-czéh és kötélgyártó-czéh ládáit tartalmukkal együtt. Feldolgozni azonban a - kenyérkereset miatt - nem tudta. 1909 január havában a gyulai téli nagy vásárra lejöttek Budapestről a Néprajzi Múzeum megbízásából Bátky és Györfy, kik Domonkos kalauzolása és az ő segítsége mellett a vásárban őgyelgő asszonyok pruszlikját vagy bekecsét, a férfiak nagy bundáját, melyek színes szironnyal, vagy színes gyapjú fonállal, vagy selyemmel voltak ki varrva, megvették, vagy kicserélték az országos Ethnographiai múzeum számára. A legelső megszerzett kis, asszony-bekecs, melyet Domonkos egy csabai asszonytól vásárolt meg úgy, hogy cserébe vett egy másikat és néhány forintot még rá is fizetett, fehér selyem fonállal van kivarrva és oly szép, hogy a Néprajzi múzeum legeslegszebbik darabja. 38 1909-ik évben kezdte a múzeum őr gyűjteni a Múzeum szakkönyvtárát, melynek tartalmát már előbb a 120-ik (?) lapon megismertettem. Az 1908 évi Archaeologiai tanfolyamon szerzett ismeretek eredményéül az őr korszerint ismét rendezte a múzeumi tárgyakat, úgy, hogy a Mogyoróssy-féle gyűjtemény össze-vegyült az újonnan Domonkos által szerzettekkel, vagy az ő őrködése alatt adományozottakkal. Az 1910-ik év, mint a Ferencz József alatti utolsó ország-gyűlés képviselőinek megválasztási éve, semmi más nyomot nem hagyott a Múzeum történelmében, mint a superlativusba emelkedett közönyt, melyet iránta tanúsított az újon megválasztott képviselő, Dr. Lukács György és az a választó közönség, mely a darabont kultusz ministert bizalmával ajándékozta meg. Hej ! pedig a Múzeum ablakai alatt esküdött lankadatlan küzdelmet az ország és különösen Gyula kultúrája fölvirágoztatásáért. Történt mégis valami, amit meg említeni kötelességem. Öreg ember lévén számoltam arra, hogy kire hagyom a Muzeumot, ha meg találok halni? Az Isten vezetett hozzám egy fiatal gyereket, névszerint ifj. Gulyás Jánost, aki akkor a gyulai Gymnasium 6-ik osztályát végezte. Apja id. Gulyás János, a gyulai ev. ref. hitközség rektor-tanítója volt. Ez a gyerek egy augusztusi vasárnap délutánján végighallgatta a Lapos-halom tárgyairól és e tárgyakat birtokolt lakóiról való előadásomat s egy hét múlva az egész előadást leírva bemutatta nekem s mikor örömömben össze-vissza csókoltam, lelkesülten kijelentette, hogy ő múzeumkezelő, múzeum őr akar lenni. Elmondotta, hogy már A Néprajzi Múzeum vezető munkatársainak ez az akciója logikusan végiggondolt gyűjteménygyarapítási koncepció része volt: az ország különböző pontjain a vásári sokadalmakat felkeresve remélték felderíthetni a díszes és értékes bundákat és szűröket. L. erről: Szilágyi Miklós: Györffy István tevékenysége a Néprajzi Múzeumban. Ethn. XCV. (1984) 577-593. 1. 428
