A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története" rén mind szigorúbbá váló archeolgóia fejlődésével nem tartott lépést a „jószándékú dilettantizmus". Mindez eléggé köztudott; anekdota-színezetű történeteket is ismerünk a vidéki múzeumok „amatőr" régészetéről, az ilyen kutatások színvonaláról. Az amatőr régészet színvonalát viszont a tudománytörténet általában a tudományos szinthez méri, s ennek ismeretében marasztalja el a dilettantizmust, de nem veszi tudomásul, hogy az amatőr régészet az archeológia tudománya mellett önálló vizsgálat tárgya is lehet. Tulajdonképpen nem ismerjük, hogy a régészetnek ez a kísérő jelensége, a profanizált archeológia hogyan fejlődött, s fejlődött-e egyáltalán. Amíg a tudományos szinthez viszonyítunk, a távolságot méricskéljük, nincs is módunk a fejlődés tendenciáinak meglátására. Domonkos János múzeumtörténete kiválóan példázza, hogy milyen színvonalú volt a XX. század első évtizedeiben az amatőr régészet, s emiatt is megkülönböztetett figyelmet érdemel! Domonkos tanító volt. Régészeti ismereteit autodidakta módon szerezte, a régészet gyakorlatával pedig csak néhány napos tanulmányutakon, s az 1908ban Kolozsvárott tartott régészeti tanfolyamon találkozhatott. Ha ezt is figyelembe vesszük, s így olvassuk régészeti megjegyzéseit, gyakorlati tanácsait, egy-egy lelet kormeghatározását, el kell ismernünk, hogy jól tájékozott, jó érzékkel megáldott ember volt. (Mindazt, amit papírra vetett, sajnos nem kamatoztatta - nem kamatoztathatta gyakorlati munkájában, ez azonban most másodrendű kérdés. Nyilván nem a „kor színvonalán" írt, nyilatkozott. Ha lehetősége lett volna ásatásra, bizonyára ugyanazokat a hibákat követte volna el, mint azok, akiket ő elmarasztalt. Ne mérjük azonban régészeti ismereteit a kor régészetének színvonalához, s különösen ne a mai követelményekhez! Ha elgondoljuk, hogy napjaink amatőr régészete milyen színvonalú, bizony aligha kell olyan mértékben elmarasztalnunk Domonkost, mintha a tudomány követelményeihez mérnénk. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Domonkos tájékozottsága, ismeret-anyaga legalább olyan sokrétű, gazdag, mint azoké az amatőröké, akik manapság szerveznek múzeumot! S nem árt ezen elgondolkoznunk: az amatőr régészet ezek szerint mitsem fejlődött a századforduló óta!... 2 * Domonkos János néhány jellemvonását, életének egyes mozzanatait már felvillantottuk. Hadd mondjunk el még életéről néhány adatot, annak bizonyítására, hogy sokszínű, gazdag egyéniség volt. 1845-ben született a galíciai Tarnopolban, ahol apja hivatásos katona volt. Hamarosan visszatért azonban a család Nagyváradra, a tulajdonképpeni szülőföldre, s itt végezte Domonkos iskolai tanulmányait is. Néhány év falusi tanítóskodás után 1868-ban került Gyulára, az akkortájt „főelemi"-nek nevezett katolikus népiskolához. Ettől kezdve élete végéig gyulai lakos, s a kulturális-művelődési aprómunka tevékeny dolgozója ma2 Domonkos János régészeti tevékenységét legutóbb Banner János értékelte - megítélésünk szerint kissé szigorúan, a tudományos követelményekhez mérve amatőr színvonalát. (Vö. Régi kutatók - új feladatok. Gyula, 1959. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai, 1. sz. 17-20. 1.) 399
