A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

B. Szűcs Irén: Sárhajók a Békés megyei múzeumok gyűjteményeiben

BMMK 16 (1996) 289-296. Sárhajók a Békés megyei múzeumok gyűjteményeiben - B. Szűcs Irén Megyénk múzeumaiban összesen öt darab sárhajó található, ebből kettő Békésen van, Békéscsabán, Gyulán és Szarvason pedig egy-egy. E ma már ritkaságszámba menő jármű, szállítóeszköz hajdan a paraszti életforma elterjedt, általánosan használt közlekedési és teherhordó eszközének számított vidékünkön. Békés megye vízrajzában évszázadokig, lényegében a Körösök tervszerű szabályozásáig, jelentős változás nem történt. A lassú folyású, kanyargós folyók nagyobb víztömeget nem tudtak elszállítani, a kiöntések nyomán mocsarak, nádas tavak, rétségek keletkeztek. 1782-85-ben II. József rendeletére katonai térképlapokat készítettek, s többek közt az utak, országutak minősége iránt is tudakolódtak. E szerint Békés városát és környékét a Körösök tavasszal többnyire elöntik, a körülötte fekvő helységekbe csak hajón lehet eljutni. Az útviszonyok máshol sem voltak kedvezőbbek.

1 Karácsonyi János a kereskedelem pangásának fő okát a „rettenetesen rossz utak"-ban látta, hiszen a 18. század első felében még nem is annyira utak, mint inkább csak útirányok léteztek a megyében. Az első rendszeres kavicsolt országutat 1852-ben Gyulán készítették, majd a 19. század utolsó két évtizedében egyre több városban, községben építettek a vasúton szállított kockakövekből utat, többnyire az állomástól a város-, illetve községházáig.

2 Mindezek ellenére sokáig a hajóval történő közlekedés volt a leginkább célravezető. 1839-ben Fényes Elek azt írta, hogy a szarvasi határ laposabb részét a víz gyakranjárja úgy, hogy némelykor Túrig (Mezőtúr) csónakon lehet menni.

3 Szűcs Sándor is gyakran utal rá, hogy szekér helyett a hajó (csónak, csolnak) volt a sárrétiek leghasználhatóbb közlekedési eszköze, például a karcagi iparosok csolnakon vitték portékáikat a szeghalmi, gyarmati vásárra.

4 Nemcsak a lakott települések közötti, hanem a helységen belüli közlekedés is gondot okozott a lakosoknak. Az árvizek, belvizek, esőzések járdák hiányában sártengerré változtatták az utcákat. A Békés Város Tanácsának üléseiről készült jegyzőkönyvek (1842-1860) tanúsága szerint „A Város elöljáróságának szíven hordott gondjai közzé tartozván régolta a' sáros utczáju Városban a' gyalogjárást könnyíteni 's ez által a város lakosainak e' részben kényelmét elő mozdítani..." A város belső terén „hol legtöbb a' járás kelés" kétsoros pallót (keményfából fűrészelt deszkák) raktak, az ócskákat pedig a tizedekben egyenlő mértékben osztották szét.

5

1844. április 6-án elrendelték, hogy az „uttza pallók", mely utcákra tetessenek le, „az oskolákra e' tárgyban fő figyelemmel legyenek".

6 A városban lakók javára szolgáló pallók sokat könnyítettek a helyzeten, de 1 Implom J., 1971. 35-36. 2 Karácsonyi J., 1896.

1. 450-452. 3 Idézi Implom, 1971.31. 4 Szűcs S., 1959. 4.; é. n. 103. 5 FilepA. 1989. 119. 6 Vő., 1989. 117. 289