A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

L. Sinkó Rozália: Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához

Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához Gyűjtögetés A kis-sárréti településeken alapvető életforma-meghatározó tényező volt az elmúlt századok során a vizek, mocsarak világa. Az 1854-ben megkezdett és Szeghalom határában 1863-ra lezárult folyamszabályozási munkálatok, lecsapolások folytán, a kiszáradt rét helyén mindinkább a szántóföldi termelés honosodott meg, újabb növényi kultúrák jelentek meg, állatfajta-váltás történt. Természetesen ezek tükrében tekintve Füzesgyarmat táplálkozási hagyományait, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az őstáj évszázadokig számottevő haszonvételeit: a gyűjtögetést, pákászatot, halászatot, noha e hajdan nélkülözhetetlen élelemszerző tevékenységeket legidősebb adatközlőim is inkább hírből, hallomásból, olvasmányaikból, mintsem saját tapasztalatukból ismerték. Átfogó, széleskörű tájékoztatást nyújt e témakörből Nagy László Füzesgyarmat gyűjtögető, zsákmányoló életmódját taglaló tanulmánya.

13 Mára megfakult a vadon termő növények ismerete, lassan homályba merül a vizek járásához, halak tulajdonságaihoz évszázadok tapasztalataival idomított, kialakított halász-, vadász eszközök, szerszámok használata. Az 1940-es évek táján a vadnövényeket elsősorban gyógyászati célra, csemegének szedegették, táplálék-kiegészítő szerepük visszaszorult. Történeti forrásokból és Szűcs Sándor munkáiból tudjuk, hogy az 1863as aszályos, ínséges esztendőben a sárrétiek ételpótlékul a böngyöléh&z és a súlyom lisztjéhez folyamodtak.

14 A súlyom név hallatán több adatközlőm zsírban sült tésztára és nem növényfélére gondolt. Tavasszal esőáztatta földeken, főként a sasi csürhejáráson és csordajáráson kötőbe, vászonbakóba gyűjtötték az ízletes szegfű-, és őzlábgombát, a ritkábban előforduló csiperkét; elsősorban családi szükségletre, elvétve árusították. A gombát mindig frissen készítették el, rendszerint hagymás zsíron megdinsztolták és tojást ütöttek rá, vagy paprikásnak főzték. Télire nem tartósították. A határban egykor gyakori, mára kipusztult vadgyümölcsöket ma is helynév őrzi: „A hagymási vadkörtefánál volt a bejáró..." A vadalmát, vadkörtét nemesített társaik közé keverték ízesítőnek, pótlásul, például árpaérő és kormos körte befőttjébe vagy pálinkafőzéskor. A ledarált vadalma levéből ecetet erjesztettek, a szomszédos Szeghalmon kökényből bort, vadkörtéből pálinkát csináltak. Legáltalánosabb a vadgyümölcsök szárítása, aszalása. A kemence torkán szikkasztott vadkörtét hasfájós, hascsikarásos betegnek adták, hogy kipurgálódjon, kitisztuljon. Meghűlésre mézzel édesített szíkfu, bodza, hárs és csipkebogyó teát ittak. Az édesgyökér nem csupán kedvelt gyerekcsemege, fontos köhögéscsillapító; a kökény és vadgesztenye hasfogóként ismert. A som, gelegonya, kökény fő lelőhelye a Blankensteinkastély környéke volt. A sóslórum, vadsóska ínséges időkben főzelék-alapanyagul szolgált, általánosabb volt azonban az állatgyógyításban való felhasználása. A szántóföldeken bőven termő csicsókát nyersen ropogtatták. A csipkebogyóból lekvárt is főztek. 13 Nagy László: Gyűjtögetés, halászat, vadászat Füzesgyarmaton. Gyula, 1988. kézirat. 14 Szűcs Sándor i.m. 218.1. 269