Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

Az aratás a tikkasztó hőségben nagyon nehéz munkának számított Mezőhegyesen, amit mégis szívesen végeztek az aratómunkások, mert megélhetésük zálogát látták benne. Elég gyakoriak voltak az aratás idején a halállal végződő balesetek is, amelyek nagy részvétet váltottak ki a majoriak részéről, hiszen az eltávozottak után éhes gyermekszájak maradtak. Azt is hozzátették, hogy a tragikusan bajba jutottak hozzátartozóiról a major intézője és írnoka kötelességének érezte a körülményekhez képest emberségesen gondoskodni. A korszak minden bizonnyal leginkább eredeti, már a későbbi József Attilára emlékeztető költeménye az Éhség. Az adatközlők szerint Mezőhegyesen, a 47-es majorban a szegény emberek megítélésük szerint jobb körülmények között éltek, mint a szomszédos nagybirtokokon dolgozó részesmunkások. Ezt a feltételezést levéltári források adataival is alá lehet támasztani.

16 A majorban nehéz munkák idején hetente volt „osztás". Ezt az intéző és az írnok (Böszörményi Béla és Farkas Béla) együtt bonyolította le. A nyilvántartásoktól és a munkában részt vevők számától függően a majori munkások szalonnát, terményjárandóságot, különböző élelmeket, nyersanyagokat kaptak. Ezekből kellő beosztás esetén az arató- és cséplőmunkások viszonylag kalóriadús ebédet kaptak a családtól a déli munkák ebédszünetében. De valóban előfordulhatott egyes családoknál, hogy elfogytak a jó falatok, és csak kenyeret meg uborkát „faltak ebédszünetben". Ezt az adatközlők szerint épp oly jóízűen és mohón megették, mint a többi ételt. Az uborkát azért is szerették, mert praktikus élelemnek számított, egy kicsit a szomjúságukat is csillapította a nagy melegben. József Attila tehát Mezőhegyesen is láthatta a paraszti életképnek ezt a nagyon eredetien megfigyelt és visszaadott formáját. Azért fogalmaztunk úgy, hogy itt is láthatta mindezt, mert ugyanezt látta néhány évvel ezelőtt Öcsödön, vagy nagyapjánál Szabadszálláson, vagy valamivel később Kiszomboron is. Ezek a paraszti élmények tették a munkásosztály mellett a másik dolgozó osztály igen jó ismerőjévé is, és ez az érzékenység a nagy összegző költeményekben (Holt vidék, Hazám, Mondd, mit érlel. . .) is végigkíséri költői témakörét.

17 Az éhség gyötrelme egyébként gyermekkorától fogva személyesen átélt, szomorú saját élménye is volt. Nem véletlen, hogy életútját meghatározó költeményekben is fellelhető. (Tiszta szívvel.) De a szerelmes, személyes versekben is újra és újra előfordul. Ennyi bevezetés után röviden azt vizsgáljuk meg, hogyan és miért került József Attila Mezőhegyesre? Talán valamit erről a sajátos dél-alföldi településről is tudnunk kell. Azt hangsúlyoztam már, hogy Mezőhegyes az akkori Csanád vármegyéhez tartozott, ennek a közigazgatási egységnek egyik legsajátosabb települése volt. Alig harminc kilométer választotta el a megyeszékhely Makótól. Féja Géza valamivel József Attila mezőhegyesi tartózkodása után híres szociográfiájában így jellemzi ezt a települést: „Különös látvány, mintha a kúriák s úrilakok, a nyaralók és a kastélyok vándorútra keltek volna, azután találkoztak Mezőhegyesen, s itt megállapodtak, mondván, hogy jó nekik ez a hely. Azt képzeli az ember, hogy legalább száz földesuraság lakik itten. Köny21