Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Povázsay László: Adatok Doboz és környéke erdőhasználatához

A fő fafaj az 1850-es években tölgy, kőris, szil volt, kevés nyárral. Akác az erdőben még nem volt.

6 Az erdő kitermelése 80-85%-ban tuskóirtással történt. Tarvágás után 25-28 cm mélyen történt a vágásterület feltörése. Tavasszal a nagy gyakorlattal rendelkező dinnyetermelőknek adták ki a területet. Ősszel a dinnye betakarítása után újra szántással tölgymakkvetéshez előkészítették a talajt. Tölgymakkvetés után a területet búzával felülvetették. Aratáskor a tölgycsemete magasságának megfelelően magas tarlóval vágták le a búzát, majd rövidesen a tölgycsemete sorját kiutalózták. Következő évektől 4-5 éven át köztesként — 1-2 év dinnye, 2-3 év kukorica — hasznosították a vágásterületet, míg a felnövő csemete miatt, a termelés még gazdaságosnak volt mondható. Az 1850-es évektől 2-3 holdas állandó csemetekert is működött a Vésztői út mentén, ahol szil-, kőris- majd a későbbiekben akáccsemete-nevelés mellett a parkban szükséges cserjéket, díszfákat neveltek. A nehezen megközelíthető felújítások közelében „Veténykert" — vándorkert — létesült, hogy a megtermelt csemetét a helyszínen lehessen elültetni — Csanod, Petrezsán stb. Viszonylag nagy mennyiségű faanyag lett kitermelve a folyamszabályozások miatti előírások miatt. Szemléltetőül néhány év termelési adata: 1857-ben 7454 m

3 1859-ben 6742 m

3 1862-ben 6250 m

3 1882-ben 5730 m

3 1890-ben 6005 m

3 Ez a mai viszonylatban is számottevő mennyiség az akkori kezdetleges fatermelő szerszámok mellett, hozzávetőleg 0,3 m

3-es napi teljesítménnyel számolva, mintegy 25 000 napszámot tett ki évente. Ha az összes erdei tevékenységet is figyelembe vesszük — fatermelés, faanyagszállítás, faszénégetés, talpfa, keréküllő, stb. fafaragás, vadászati foglalkoztatás, csemetetermelés, erdősítés és csemetekapálás, köztes és dinnyetermelés, erdeimelléktermék-gyűjtés — széna, gubacs stb. — úgy az évente foglalkoztatott erdei munkások száma 220-250 főre volt tehető. Az erdők vágáskora a fafajtól és az eredetétől függött. A magról vetett erdők, melyekből szálerdő nevelkedett, általában 60 éves korban kerültek kitermelésre. A sarj eredetű erdők jóval rövidebb — 10-20 év — idő alatt kerültek fejsze alá. A sarj erdőket régebben „eresztvény" erdőnek nevezték, s szinte kizárólag tűzifát szolgáltattak. A szálerdők kitermelése során értékesebb, ún. műfát nyertek 30-40%-ban az erdőből. Használatos termelési mód volt még a kimondottan kereskedelmi jelentőségű termelés, amikor szálalással az értékesebb törzseket szedték ki, ami a mai értelemben vett nevelő vágásnak nem felelt meg. Ezek voltak az ún. bárdos 340