Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Zilahi Lajos: A hosszú magánhangzók állapota Doboz nyelvjárásában

alatt // ahho kőműves / azt feltenne másik mester a tetőt // nem is sokat kell ott kubikolni mire / nahát most mán // rendbe van // Oszt én nem birok mán egy talicska fődet toszítani // Ha toszítanám akkor egy nap felbuknék osztán // hát csak szeretnék én még ílni ëgy kicsit // — Természetes, hiszen még csak hetvenéves. Az én apám betőtötte februárba /// a kilencven évet // márciusba eltemettük / annak idejin // Abba sok vót jó is is / rossz is // mer az életbe minden van // Mer // még sokszor ojankor is // rossz / amikor az ember azt gondolja nagyon jó most // Sokszor ojankor is rossz /// mer / nem az // mán a saját sorsa az embernek // Úgyhogy // sokminden töténik az életbe // Amit az elébb montam / ha az ember leírta vóna / most elolvasná // nem hinné el hogy // ez így vót // — Melyik részét olvasná legszívesebben ennek a történetnek? Én hát akár / merrűl számoljuk // csak akkor vót a legjobb azír // amikor az a // harminc év körül vót / meg az a harminc valamennyi // — Erő volt, egészség volt, igaz ? Én nem filtern odaálni sehova se // vírtuskodni nem vírtuskodtam az igaz / / de tíz nyáron a gépnél dogoztam // amikor mink / mindig ojan cimboránk sikerűit hogy // megértettük egymást // Aztán mink hánytuk bele a gépbe // akkor nekünk segíteni kellett a szálmát is takarítani // A szálmát csináltuk / akkor // mire behajintották az utolsó kivit / mink is eltakarítottunk mindent // Akár rudast hordtuk / mer akkor hordani kellett a rudast / mámmá mán a fijatalemberek má az ojanok mint az én unokám // nem ismeri hogy mi jaz // De amikor az ember szíp odarakta // megfogta avval a villával // felvette odarakta a rudasba szípen öt villával ráborogatott oszt // aládugta a másikét / valaki azír elíg vót neki elvinni // Ha sikerült a villával felveni // mer ha eccer felborúit // akkor osztán dolog vót hëjrehozni // — Kezdhette elölről... De a / mondom ojan cimborájim akadtak mindig ha // nem hagytuk ott egymást ojan hëjjën ahun hát // mongyuk a szalma kiszedísnél // Nem úgy hogy ojankor elment az ember rágyútani // mer igyekezett hogy na megyek // nízem a cimborámat hogy // nehogy belefúlaggyon a szálmába // Vót ojan aki a másikának úgy öt rudast ha megcsinált // akkor ha akarod // majd megyek / / Sokféle az ember // Mer akkor tuggya meg az ember // mikor sok emberrel dogozik // hogy mijén emberek vannak // mer vannak // akik dógoznak mondom dehát // vannak akik nem figyelnek a másik emberre / hogy az is ott van // Vannak akik oszt hát //jó munkások // És mán vót rá // eset hogy fijatalabb cimborám vót mint én // nem szó / úgy láttam tán az jobban tuggya vagy mit tudom én // akkor odaigazodtam én is hogy // hát ne legyen panasz // (köhög) Buzi Sándor (1901. november 1., Doboz) Buzi Sándor bácsival is Komlósi Mátyás révén ismerkedtem meg. Kérésemre ezt a beszélgetést is K. M. irányította, bár magam is jelen voltam. K. M. 328