Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Zilahi Lajos: A hosszú magánhangzók állapota Doboz nyelvjárásában

Ezen megfelelések nyomán jelentéktelen mértékben növekszik csak az и fonéma terhelése, ezeknek inkább mint a fonéma gyakoriságát növelő forrásoknak van jelentőségük. Mindent figyelembe véve úgy összegezhetünk, hogy a dobozi nyelvjárás ű fonémája hangszínét tekintve azonos a köznyelvi w-vel, gyakorisági értékei azonban magasabbak a köznyelvinél. Ez utóbbinak az az oka, hogy a kny. ű: nyj. ü lényegi azonossága mellett több más megfelelés adatai többletként terhelik a nyelvjárási fonémát. Ezek közül kettő nagyobb hatású, és mindkettő a dialektus sajátos tendenciáinak terméke. A kny. ü: nyj. ű, valamint a kny. ő: nyj. ü adatai a nyelvjárás sajátos tendenciájából erednek. Mindkettő nyelvjárási szélsőség, a regionális köznyelvben alig van nyomuk. A dobozi nyelvjárás ü fonémájának állapotára nézve azt mondhatjuk: a fonéma korábbi állapotához viszonyítva nincs változás, minden tekintetben megegyezik a köznyelvi w-vel. A fonéma köznyelvinél nagyobb gyakoriságában sem várható változás, legalábbis a nyelvjárást tipikusan beszélők körében nem. 4) Valamennyi hivatkozott nyelvjárási tanulmány és szöveg — az atlaszadatokkal együtt — egybehangzik abban, hogy a dobozi dialektusnak 7 hosszú magánhangzó-fonémája van. Hangszínében közülük 4 megegyezik a köznyelv hasonló hosszú magánhangzójával, a középső nyelvállású hosszú magánhangzóknál viszont más a helyzet: ezeknek kettőshangzós realizációik vannak (vö. nyelvatlasz N-4). A diftongusos ejtés ma már — legalábbis a relációk számát nézve — nem a régi a nyelvjárásban sem, kikezdte őket a köznyelv. Mivel a korábbi diftongusos ejtés sokféle realizációja a regionális köznyelvben sincs meg, a dialektus középső nyelvállású hosszú magánhangzói a köznyelvi monoftongushoz igazodva fejlődtek. Az azonszótagú / kiesése nyomán hallható még diftongusos ejtés a regionális köznyelvben és a nyelvjárásban, de a gyakori kettős alak (vö. bóut~bót, vőügy,~vőgy stb.) a köznyelvi monoftongusos ejtés irányába mutat. A realizációk eltűnése a nyelvjárási fonéma állapotának változását is jelzi. Ugyancsak a nyelvjárás középső nyelvállású hosszú magánhangzó-fonémáira jellemző, hogy mindegyiknek van zártabb realizációja. Ezek hatása kettős formában csapódik le: a zártabbá vált é, ó, ö csökkenti a középső nyelvállású hosszú magánhangzók gyakoriságát, és ugyanilyen értékekkel terheli a felső nyelvállású í, ú, ű fonémát. A zártabbá válás miatti értéknövekedés különösen az í fonémánál magas, ezért ennél a fonémánál legnagyobb a köznyelv gyakorisági értékétől való eltérés. Hiába teljes az azonosság a kny. hosszú magánhangzó: nyj. hosszú magánhangzó-tartományban, a nyelvjárási hosszú magánhangzó-fonémákat terhelő más megfelelésekből származó többlet a köznyelvi értékektől kevésbé vagy jobban eltéríti a nyelvjárási hosszú magánhangzók értékeit. (Többször hangsúlyoztuk: adattárunk forrásértékű, de nem teljes.) Úgy látjuk, hogy — az á fonéma kivételével — a nyelvjárási hosszú magánhangzó-fonémák éppen gyakorisági értekikben térnek el leginkább a köznyelv hasonló fonémáitól. 317