Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Zilahi Lajos: A hosszú magánhangzók állapota Doboz nyelvjárásában

Imre, i. m. 362). Azt, hogy ezen terület nyelvjárásai hosszú magánhangzók, diftongusok, a hosszú magánhangzók zárt ejtése, az /, r,/nyújtó hatása tekintetében lényegében egységesek, a nyelvatlasz térképlapjai szemléletesen bizonyítják (vö. Dobozon: Kërës ~ Kërëzs, gëriny: Gëïïa 'Gerla, szomszédos település', megyek: bíkísi, vísztűi: a helyi tájszavak közül uszu 'napraforgó', villás 'marokszedő', rengöü 'lóca', rosti 'léckerítés' stb.). Alaktanilag ilyen helyi nyelvjárási sajátosság, hogy a sárréti nyelvjárásokban „Az -elem, -delem képzővel alkotott névszók ragozott alakjaiban az ë zárt: engedelem, engedelmet, engedelmes..." (Végh: A békési nyelvjárás. Békés város néprajza. Békés. 1983. 262. Szerk. Dankó Imre), amely sajátosságot Szabó Géza Dobozról is 6 példával adatolt (vö. Nytud.Dolg. 5. 84), de amelyeket a Sárrét északnyugati nyelvjárásai (például Szerep, Sárrétudvari) nem ismernek. Ezekben a nyelvjárásokban a toldalék előtti kötőhang a fenti morfémákban nyílt e (vö. töredelmet, kisedëlmes stb.). A nyelvjárás kettőshangzói is sokféle realizációban észlelhetők. (Ma már persze egyre nehezebben és tisztán egyre kevesebb adatközlő beszédében.) A dialektus kettőshangzói záródó jellegűek, de a félhangzók és a nyomaték különbözősége miatt a nyelvatlaszgyűjtés sokféle változatukat adatolta (vö. qo, aó, ou, óu; eö. öü, öü; её. eé, ei, ét). Ezek a realizációk a nyelvatlasz 696 kérdésének válaszaiból álltak össze. A kettős alakban jelentkező alakváltozatok tovább színesítik ezt a sort (vö. ou~ó, óu~ou, ao~ó, ao~ou, ao~óu; öü~öü, eő~öü, üg~ő; ei~éi, eë~éi). A fő változat azonban àz éCou, öü. Szabó Géza is csak ezekre hivatkozik (vö. Lm. 27), mint ahogy Végh is csak ezekkel a változatokkal dolgozott (vö. SárNépm. 10—12). Nem véletlen, hogy az atlasz lapjainak szerkesztői is keresték a diftongusok ésszerű egyszerűsítésének lehetőségét (vö. Deme—Imre: NyatlElm. 249). Magam is úgy vélem, hogy nem tévedünk, ha a diftongus-variációk közül ezekkel dolgozunk: tehetjük ezt azért is, mert a nyelvatlasz munkatársai a nyelvjárásban hallható valamennyi — ma már meg sem figyelhető — realizációt számba vették. A korábbi gyűjtések — ide számítom a nyelvatlasz dobozi anyagát is — és a nyelvjárási beszédfelvételek tanúsága szerint a dobozi dialektus lényeges sajátosságokban nem tér el a volt Sárrét településeinek beszélt népnyelvétől. Legerősebb jelenségeinek tömbjét (ë-zés, i-zés) a nyelvjárást tipikusan beszélők nyelvváltozatában nem kezdték ki sem a társadalmi változások, sem a megváltozott kulturális környezet. Nem állíthatjuk ezt bizonyossággal a diftongusokról, ezek ugyanis a félhangzók, kapcsolt elemek lekopásával itt is monoftongizálódnak. A köznyelv és a hírközlő eszközök egységesítő nyelvi hatása ez. Ingadozás tapasztalható az azonszótagú / kiesésekor, a polifonemikus helyzetekben jelentkező diftongus ejtésében vóut~vót). A változás iránya itt is ugyanaz. A dobozi nyelvjárás történeti adataival tüzetes vizsgálat nem foglalkozott. Kisebb számú történeti í~za anyag (1822—1848) közlésére került sor csupán más sárréti települések i~zo anyagával együtt, amelyek annyit bizonyítottak csak, hogy a környék nyelvjárásaiban az i-zés a múlt század első felében is minden helyzetben erős volt (vö. MNy. LXXIX, 211—7). A jelenség kutatása azzal a 300