Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Molnár Ambrus: Az újratelepülő lakosság származása és összetétele

sérlet nem volt zavartalan és nem lett hosszúéletű. 1700-ban Lindner több helység megüléséről tett jelentést a Budai Kamaránál. Ezek között volt Doboz is három lakosával. Békésen, Vésztőn, Szeghalmon ekkor 14—16, Körösladányban csupán 1 család lakott. A kamarai tisztviselő a megyére panaszkodva megjegyezte jelentésében, hogy „ezek felett az emberek felett törvényt ülnek, közgyűléseket tartanak és ezáltal az embereket elrémítik, ezért a jövőben csak kevesen fognak jönni. . .".

8 1703-ra a lakosság megszaporodott, mert a megye 25 forint adót vetett ki a doboziakra, így az újjáéledő Békés megyei falvak között a 4. legnépesebb helységgé vált. Ez a letelepedési kísérlet sem tartott sokáig. 1703-ban a gyulai rácok végigdúlták a népesedésnek indult falvakat. Rákóczy fejedelem rendelkezésére a békésiek Karcag környékére, a szeghalmiak a Berettyó jobb partjára költöztek. Doboz, Bélmegyer, Berény és a kisebb falvak szétfutottak a rácok elől. 1703-tól újra „vadállatoknak és az égi madaraknak" lakóhelyévé vált ez a vidék.

9 Úgy tűnik, hogy a rácdúlás után néhány évig lakatlanul állott a falu, de az a tény, hogy 1711-ben Tatai János személyében református prédikátort küldött nekik az egyházkerület, azt bizonyítja, hogy már szervezett egyházi és községi közösséget alkotott a már korábban visszatért lakosság.

10 A dobozi anyakönyvben található bejegyzés, mely szerint az eklézsia 18. századi elsőnek ismert prédikátora „Tábori Pap" volt, azt a feltételezést is megengedi, hogy a rácdúláskor a falut elhagyó lakosságnak legalább is egy része — a békésiekhez hasonlóan — együtt maradt és Rákóczy fejedelem táborába vonult, s később papjával együtt tért vissza elhagyott falujába.

11 Helységünknek a török uralom utolsó évtizedeiben és a 18. század elején a futások és visszaköltözések időszakában való viszontagságos állapotára világít rá az egyházi anyakönyvben 1766-ban bejegyzett tanúvallomás: „Mind ezek a tanuk az valják, hogy még Attyáiktól is hallották, hogy amely harangjok — még mostan is — meg vagyon, az öntötték volt az Attyáik Váradon. És még a harmadik ülésben egy igen szép torony volt itten, ollyan mellynek párja nem volt itten körül belül, és akkor is ezen harang volt benne, és a hangja ki hallott Kígyósig, Büngösdig, és Vésztüre is. És hogy a Pogányok ki jártak gyakran prédálni, azon toronyból le vették. Azután hogy a Pogányság sok ízben ezen al földre ki ütött a Gellaiak, Ölyvediek, Vésztüiek, Antiak ide jöttek lakni, mint hogy itten bátorságosabb volt a lakás, és azoknak apró harangjok lévén, azokkal harangoztak hogy annál inkább messzebbre ne hallatnék, és mikor az ellenség közelgetett, hol vízbe, hol földbe dugták magok a Doboziak harangjukat. És ezután, amelynek már 54 esztendeje, sok embereknek tanúbizonyságára a Körös partból, a Szuszoka nevű zugbul vették ki is ezen emberek. És ezen öreg emberek, akik ugyan ezt az harangról beszéllik azt is mondják, hogy mindig hallották Attyáiktól, hogy Dobozon Református emberek laktanak ez előtt harmadik üléssel is ..." 150