Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
kifejezési eszközöket józan-hideg ésszel kezelő Pulszky Ferenc szenvedélytelenebb hangjához, finomabb eszközeihez és modorához közelítve. Petőfiről írt hírlapi tudósításaikat olvasva, kétségtelen bizonyossággal állapítható meg: Greguss nemcsak ismerte, de hasznosította is a „szécsényi várúr"-nak a Szépirodalmi Szemle hasábjain három hónappal korábban — 1846. május 2. és 9. — között névtelenül megjelent fullánkos „dicséretét". Volt-e közös vonás alaphelyzetükben? Igen: mindkettőjük ítéletét személyes sérelem is befolyásolta. Gregussét — mint mondottuk volt — a várt köszönő vers elmaradása, míg a szegény kbliokjövendő mecénásának büszke címével kérkedő Pulszkyét önmaga gyarlósága — azaz az első próbatétel csúfos kudarca. Pulszky ugyanis telekürtölte az országot, hogy szécsényi kastélyában a szegény tehetséges költőknek kétszobás lakosztályt és ellátást biztosít, s a sort Petőfivel kívánja megnyitni, amikor azonban a költő — tudván a nemes szándékról — ehelyett tervezett nyugati tanulmányújához kért támogató kölcsönt tőle, Pulszky gazdasági nehézségeire hivatkozva, felsőbbrendű mosollyal arcán, megtagadta azt. Elképzelhető, miként fogadta Petőfi az álmecénás, a „nagy-szivű" irodalombarát elutasító gesztusát. A kastély toronyszobájába végül nem költözött be egyetlen költő sem. Nem bocsátotta rendelkezésükre a „várúr", aki a „legjobb védekezés a támadás" elv szellemében felemás bírálatot írt a különben tehetséges költőről, akinek lelkét a kötet utolsó dalaiban — szerinte — „német ábránd szállja meg: a világszabadság, melyért azok szoktak küzdeni, természetesen hogy csak nagy szavakkal, kiknek a hazáról s nemzetiségről tiszta fogalmuk nincsen ... A világszabadságért meg akarni halni. .. képtelenség ... itt az egész eszme dagályos" — szögezte le megfellebbezhetetlen álláspontját Pulszky. Úgy látszik, nem hallott a század nagy ideáljának: a szabadságnak internacionalista erejéről és első hőseiről. Nem olvasta figyelmesen a reformkor folyóiratait, amelyekben Byron görögországi halálával és különösen a lengyelek szabadságharcával kapcsolatban — túlmenve az érzelmi-hangulati elemeken — a világszabadság modern eszméje elméleti megközelítéssel is többször került előtérbe. Polemizált róla Vörösmarty is a nála radikálisabban gondolkodó és az eszméért kimondottan rajongó Vajda Péterrel, akinek politikai gondolkodást formáló irodalmi tevékenységét mélyen áthatotta a népek és egyedek internacionalista hite és kötelességtudata. De térjünk vissza a bírálathoz. Gyarlóságai ellenére is megérdemli, hogy bővebben ismertessük. Módszerei és vizsgálódásának irányelvei kívánják ezt elsősorban, kezdve azon a tudatosan rosszindulatú, nagyképű és nyegle felelőtlenségen, ahogyan Greguss a bírálat alapjául szolgáló verseket kritikushoz méltatlan módon kiválogatta. Kizárólag a kötet tizennegyedik nyomdai ívét vette bonckés alá, hogy azt, mint „holttestet az orvos", szenvtelenül és érzéketlenül alkotóelemeire bontsa. Azért esett a választása erre, mert a könyvkötők — úgy vélte — a költő kívánságára szedték duplán a kötetbe, hogy az ott található versekre nyomatékosan hívja fel a figyelmet. Ne gondolja senki, hogy az itt található verseknek valami magasabb rendeltetésük volt. Meg sem próbálta Greguss a lehetetlent, hogy — mint kagylóban a tengert — általuk láttassa meg a kötet és a költő jellemző vonásait. 95