Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

szabtak neki irányt, s így lett a 48-as forradalmat előkészítő paraszt-plebejusi és középnemesi rétegek érzés- és gondolatvilágának hű tükrözője és tolmácsolója. Az eposznál gyorsabb menetű, kevésbé ünnepélyes, többnyire valós történeteket ábrázoló műfaj Világos után — megfelelő politikai közeg híján — hamar elvesztette éltető elemét, s egyre korszerűtlenebbé vált. Nem vállalta a dicső hagyományok tudatos folytatását. Nem tudott fejlődni és megújulni; megporosodott és csak vegetált. Végül nyűtt formai sablonok hordozója és továbbéltetője lett az egyéni formakeresés korának hajnalán. Bonyhaynak kedvezett a műfaj, hiszen készen kapta a történetet, s egyedül a prózai szöveg költői átültetésére kellett a figyelmét fordítania. Nem jelenti ez azt, hogy az adott cselekménysor, az oldottabb nyelvi megoldások és a forrásokból átmentett, korhangulatot idéző szavak és kifejezések egyben szabadabb prozódiájú, modernebb melódiájú versformák alkalmazására is késztették. Nem. E téren alig fedezhető fel fejlődés nála. Az ő számára ugyanis a költészet sohasem volt belső lelki kényszer — csak jótékonysági gesztus. Nem égette lelkét a magasfokú emberi érzések és mázsás gondolatok művészi megformálásának a terhe és emésztő kínja. Fantáziátlan volt különben is ahhoz, hogy az érzékelt jelenségeket jelenéssé finomítsa, és a hétköznapi funkciót betöltő szavak és kifejezések helyébe hosszas szelektálással, időt emésztő érlelő és csiszoló munkával olyanokat keressen és tegyen, amelyek mély átélésre, vizuális befogadásra, hangulati azonosulásra késztetnek. Amelyek nem egyszerűen csak jelentenek valamit, s aztán tüstént feleslegessé is válnak, hanem amelyek felgyújtják és aktív működésbe hozzák az átélő, teremtő képzeletet is. Történeteinek kiválasztását nem befolyásolták az ajándékozást kiváltó szomorú aktualitások. Még csak lokális vonatkozásuk sem volt. A jóságos apa és önző, hálátlan gyermekei közötti kiáltó ellentétet bemutató oktató mese, a Könnyebb egy atyának hat gyermeket eltartani, mint hat gyermeknek egy atyát, például internacionális téma, olasz író nyomán dolgozta fel; a Csukat Péter az 1566-os nagy török támadás epizódja, amelynek semmi köze sincs az ekkor ostromlott gyulai várhoz vagy a közeli békési sánchoz. Belgrád térségében zajlott le a párviadal, s Csukatot, a győztes hőst a szomszéd megyei bajomi várral jutalmazta János Zsigmond. A Három komának beszélgetése illetve a Szellő Péter fiának házasságkötéséről szóló A gazdag lakodalma pedig meg sem nevezi a színhelyet. Szerzője arról sem szól, tulajdonképpen hol is állt az az elkötött híd, amelyen a menyasszonyt hozó kapatos násznép három szánja — közte a vőlegényé — a jeges folyóba zuhant. Helyi színt legfeljebb az alföldi nagy parasztlakodalmak lázas előkészületeihez hasonló, néprajzilag is hű leírás ad. Ebből következtethetünk: csak az írói szemérem tiltotta Bonyhaynak, hogy nevén nevezze a szereplőket és a községet Mezőberényt vagy valamelyik szomszédos falut. Roppant jellemző tény, hogy Bonyhay az író nem mert soha kimondottan a saját képzeletére hagyatkozni. Képletesen szólva, neki is — akár Aranynak — „téglára és malterre", élő tárgyi anyagra: ismert mondákra, népi adomákra, hiedelmekre, szájhagyomány útján fennmaradt történetekre volt szüksége, hogy alkotni tudjon. Nélkülük tehetetlen volt. Ezekből is csak olyan épületet tudott felhúzni, amilyet az alaprajz — az eredeti mese — engedett. Képtelen volt alkotó 81