Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

léphet fel biztosabban, mint őnagysága, az az én dolgom". Az eredmény messzemenően igazolta magabiztos előrelátását. Nagy munkabírását élete végéig megőrizte. Életeleme volt a munka. Mint akin nem fog az idő, Gyuláról hazakerülve, 70 éves galambősz fejjel is merte vállalni a Wenckheim birtok kasznari teendőinek ellátását, pedig mellette még kb. 90 magyar holdas saját gazdaságának az irányításáról is gondoskodnia kellett. Szépirodalmi munkássága fölött hamar eljárt az idő. Egyetlen műve sem bizonyult időtállónak. Joggal és méltán. Csak amolyan félkész termékek voltak, amelyekben az életből szerzett benyomások és tapasztalatok: morális és politikai eszmék, egyéni érzések és természeti megfigyelések sohasem emelkedtek olyan magas hőfokra, hogy a művészi fantáziát is működésbe hozzák. Nem is gazdagította velük a cselekményt. Nem élte át soha igazán az adott helyzeteket; nem tudott jelenetekben látni és gondolkodni, tipikus figurákat teremteni. Csak érvelt, és nem ábrázolt. Még a kortársak által tévesen regénynek minősített A falu bírójában sem volt ereje ahhoz, hogy a korszerű témához a kifejezés korszerűségét is társítsa. Nem tudta olvasói elé varázsolni az idő lelkét, a kor szellemét; nem tudta megjeleníteni a népes település: Rétvölgy társadalmi képét, így is fogalmazhatnánk: alkalmatlan volt a „költésre". Az Arany János-i „költeni, mégis igaz maradni" elvből csak az objektív tárgyilagosság kritériumát érvényesítette. Ez pedig kevés, hiszen „semmi sem lehet korszerű, ami művészileg rossz". Ezért aztán nem érezvén a művészi igazság sajátosságait, számottevő író sem lehetett, hiába jutalmazta első díjjal a népkönyvkiadó egyesület. Nem tudott életet lehelni a megjelenítés nélküli, túlnyomórészt egyes szám harmadik személyben közölt cselekménybe. Szavai mögül hiányzik az élet lihegése, a szilaj viták és szenvedélyes összetűzések heve, az elért sikerek keltette csendes öröm, a pillanatnyi kudarcok fájdalma — egy szóval az események által kiváltott természetes érzelmi reakció. Füvész Miklós adott jellem, ki nem érik, nem fejlődik úgy szólván semmit a mindössze 36 lapos „regény" folyamán. Olyan, mint Paliasz Athéné, aki 60 éves fejjel, teljes fegyverzettel pattant ki Zeusz fejéből. Egyéniségének fejlődésére pedig gazdag lehetőséget kínált az elbeszélés a maga korszerű társadalmi eszméket, fontos centralista vezetési elveket sürgető és érvényesítő, olykor-olykor szinte utópikus szocialista színezetű irányzatosságával. Sajátos jelenség, kivételes ember. Egyszemélyes felelős vezetője községének, kinek felettes hatósága sincs. Korát és beosztását messze meghaladó bölcsességgel mindenhez ért, mindent világosan érzékel és mérlegel, mindenből tanul. Csupa szem és csupa fül. Mégsem megszállott-nyughatatlan lélek. Csendben, megfontoltan, mondhatnám gépies pontossággal és következetességgel végez mindent, annak rendje és módja szerint. Sohasem torlódnak egymásra a sürgősen elvégzendő feladatok, holott tökéletesen átalakítja Rétvölgy eredeti arcát. Eltűnnek a télire betapasztott ablakok, okos érvekkel meggyőzi a község népét a pálinkafogyasztás és a bor „túlzott élvezetének" az ártalmasságáról, s felvilágosító előadásai nyomán józanná lesznek a részeges emberek. Véget vet annak az ősi szokásnak, hogy a községi gyűléseket a kocsmában, feltett kalappal, pipaszó mellett tartsák. Közbecsülést szerez az öreg iskolamesternek és az iskolában tanított isme74